Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A vásárhelyi Lencse Georgina nyerte az országos író-deák pályázatot

Tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Szent István
Általános iskola az országos író-deák pályázatot. A döntőben, négy kategóriában
összesen 20 mű versenyzett. A középiskolások korcsoportjában a legjobb novellát
a vásárhelyi Lencse Georgina írta.

Idén majdnem kétszer annyi mű érkezett be a vers- és
novella pályázatra, mint a korábbi évben. Míg tavaly 200, addig ebben az
esztendőben összesen 378 költemény és novella közül kellett a szakmai zsűrinek a
legjobbakat kiválogatnia.

A vásárhelyi Lencse Georgina novellájával győzött. A Németh
László Gimnázium és Általános Iskola tanulója kisgyermekkora óta ír, de csak
tavaly vette a bátorságot, hogy jelentkezzen az országos megmérettetésre. Akkor
az első 30-ba sikerült bejutnia.

A háromtagú szakértői zsűri négy kategóriában hirdetett
győzteseket. A középiskolások korcsoportjában a legjobb novellaíró a vásárhelyi
versenyző lett. A fiatal lány rendkívül büszke teljesítményére.