A vásárhelyi leventék kálváriájára emlékezett a Volt Leventék és Hadifoglyok Baráti Társasága és a Történelmi Vitézi Rend a népkerti vasútállomásnál felállított emlékműnél. 68 évvel ezelőtt április 4-én kerültek a front harapófogójába Bruck-Királyhidánál azok a 16-20 éves hódmezővásárhelyi fiúk, akiket leventeként vonultattak be a második világháború idején.
1944 szeptemberében 1800 vásárhelyi fiatalnak munkaszolgálatra kellett bevonulnia. A leventék a Tisza mentén végeztek erdőirtást, majd a Dunántúlra vezényelték őket, ahol mezőgazdasági és vasúti munkákat kellett végezniük. A csapat 1945 március végén érkezett az osztrák-magyar határra, majd a Lajta folyónál április 4-én két tűz közé került és aknazáporban 13 vásárhelyi fiatal azonnal meghalt. A szovjetek a többieket elfogták és gyűjtőtáborokba vitték. Nagy Józsefet és ikertestvérét Pozsonyba szállították.
– Vérhas betegséget kaptam, és a láger kórházba kerültem. Miközben minden nap indult egy transzport Oroszországba, az akkori Szovjetunióba. Az ikertestvéremet is elvitte az egyik ilyen transzport, én pedig maradtam. Ő abban a tudatban volt, ha én túlélem a betegséget, akkor haza engednek. Csak két év múlva tudta meg, hogy bár kigyógyultam, de mégsem engedtek el, és én is egy nagy lágerben vagyok – mondta Nagy József, volt levente.
A foglyok elfogásuk után két évvel engedélyt kaptak arra, hogy lapot küldjenek. Mivel ezeket Moszkvában cenzúrázták, az ottani bélyegző került rá, így a család azt hihette, hogy mindkét fiút ott tartják. Végül Nagy József 1947-ben, 28 hónap után térhetett haza, ikertestvére pedig rá egy évre. Az 1989-ben alakult Volt Leventék és Hadifoglyok Baráti Köre a rendszerváltás óta minden évben feleleveníti a történteket, már csak azért is, hogy a felnövekvő generáció is tudjon kálváriájukról. Fogságba esésük évfordulóján a túlélők mindig összegyűlnek a vásárhelyi népkerti vasútállomásnál felállított emlékműnél, hogy megkoszorúzzák azt. A leventék soha nem fogtak fegyvert a kezükben, mégis háborús bűnösként bántak velük a szovjetek, és a kommunizmus évei alatt nem emlékezhettek meg a fronton elhunyt társaikra.