Az országosan elismert
hódmezővásárhelyi integrációs modellt tanulmányozta csütörtökön közel kétszáz
vidéki oktatási szakember a Városházán. A program a hátrányos helyzetű gyermekek
társadalmi beilleszkedését segíti. A módszer annyira sikeres, hogy más városok
iskolái is átvennék.
Hódmezővásárhely oszágosan
elismert oktatási rendszere kiemelt hangsúlyt fektet az esélyegyenlőség
megteremtésére, vagyis a hátrányos és a
halmozottan hátrányos helyzetű családok gyermekeinek felzárkóztatására. Elsősorban
ezért szervezte a Budapesti Corvinus Pedagógiai Intézet a városba az integrációs
konferenciát. Az évek óta Vásárhelyi Modell néven ismerté vált oktatási reform
sikerességét jól mutatja, hogy más városok iskolái is alkalmaznák a
mindennapjaikban.
– A vásárhelyi modell azért
sikeres, mert tükrözi azt az összefogást, amit a város tesz a közoktatásért,
másrészt az egyes intézményekben dolgozók elhivatottságát is mutatja. Az itteni
pedagógusok új módszereket használnak, amellyel az integráció megvalósítható. A
gyerekek szempontjából határozzák meg az oktatási formát és stílust. Egyénileg
próbálják felzárkóztatni azokat a gyerekeket, akiknek erre szükségük van –
mondta Tímár Ágostonné, a Corvinus Pedagógiai Intézet igazgatója.
Most közel kétszáz pedagógus
érkezett az ország több pontjáról, hogy az óvodák, általános és középiskolák
képviseletében részt vegyenek a találkozón.
– Az esélyegyenlőség egyre
nagyobb szerepet kap nemcsak a városban és a régióban, hanem az országban is.
Az unió is pályázati lehetőségeket kínál a megvalósítás érdekében.
Hódmezővásárhely élen jár az esélyegyenlőség megteremtésében. Sok intézményben
és városban még csak most kap szerepet az a folyamat, amit Hódmezővásárhely
2003 óta komplex módon próbál megvalósítani, így a konferencián mi már a
konkrét eredményekről tudunk beszámolni – mondta Balázs József oktatási
referens.
A modell nemzetközi hírnévre is szert tett, jövő héten a Brit
Nagykövetségen tartanak előadást a hódmezővásárhelyi integrációról.