Immár tizenegyedik
alkalommal tartotta meg Erzsébet napi tudományos ülését a vásárhelyi Erzsébet
Kórház. A korábbi években Szegedről érkezett orvosok és professzorok tartottak
előadást a rendezvényen, ezúttal a szervezők úgy döntöttek, a helyi kollégáknak
adják meg ezt a lehetőséget.
Dr. Kallai Árpád, a kórház főigazgatója megnyitó beszédében elmondta: az idei ünnepség szerényre sikerült, és sajnos nem adatott meg
az intézmény dolgozói számára, hogy legalább ezen az egy napon, kényelmesen
hátra dőlve ünnepelhessenek, abban a tudatban, hogy munkájukat minden feltétel
biztosítása mellett végezhetik.
A sok hátráltató tényező mellett a főigazgató
azonban továbbra is kitartást kívánt kollégáinak, és a betegeknek, akiknek
minden kórházi dolgozó nevében megköszönte türelmüket.
– Az első Erzsébet napi ünnepséget a kórház fennállásának
100. évfordulóján tartották meg – tudtuk meg Dr. Szűts Pétertől, a Tudományos
Bizottság elnökétől.
Az utóbbi években bevett gyakorlat volt, hogy erre a
rendezvényre szegedi professzor kollégákat hívtak előadást tartani, idén
azonban a vásárhelyi kórházból kértek fel előadókat, így az érdeklődők
hallhattak szülészeti, sebészeti és gyermekgyógyászati témájú beszámolókat.
Mint minden évben, idén is itt került
átadásra a másodfőorvosi kinevezés. Ezt a címet most dr. Vilián Judit, a
központi laboratórium adjunktusa érdemelte ki.