Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Vásárhelyi Őszi Tárlat tavalyi fődíjasa Stuttgartban mutatja be műveit

Fehér László
Kossuth-díjas festőművész tíz nagyméretű képét mutatja be a
Stuttgarti Magyar Intézet pénteken nyíló kiállítása.

Fehér László elmondta az MTI-nek, hogy szabad kezet kapott a művek
válogatásában és úgy döntött, hogy nyolc fekete-fehér kontúrfigurás
képet és két színes munkát állít ki, köztük van az Oduban című
önarcképe, A téren, a kiállítás címadója vagy a Csíkos napernyő című
alkotása. A fekete-fehér redukált képeken egy-két magányos alak
jelenik meg egy-egy építészeti részlettel, lépcsővel.

Hozzátette, hogy a 2010 május végi székesfehérvári nagy
kiállításának – a 2007 és 2010 között készült műveknek – az
anyagából válogatta a stuttgarti tárlat képeit.

Az 1990-es évek elején volt egyszerre két kiállítása is
Stuttgartban, közülük az egyik a Magyar Intézetben. A Stuttgart
közelében fekvő Fellbachban pedig csoportos kiállításon vett részt.
Ulmban is volt sikeres tárlata, de kiállított Berlinben és
Németország más városaiban is – emlékezett vissza a művész.

Fehér László 57 éves, székesfehérvári születésű, 1976-ban
Szentiványi Lajos és Kokas Ignác tanítványaként végzett a Magyar
Képzőművészeti Főiskolán. Tehetségét számos kitüntetéssel ismerték
el, 1993-ban Munkácsy-, 2000-ben Kossuth-díjat kapott, 2007-ben
kinevezték a magyar kultúra követévé. Tavaly Hódmezővásárhelyen
megkapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját. A magyar művészeti írók
szerint Fehér László az egyik legismertebb kortárs festő
Magyarországon és külföldön.

A téren című kiállítása Stuttgartban április 15-ig tart nyitva.

(MTI)

Megszakítás