Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A vers az, amit mondani kell

A zene és az irodalom egyaránt helyet kapott a Németh László Városi Könyvtárban, ahol Diószeghy Iván színművész műsorát tekinthették meg az érdeklődők. Az irodalmi est a „Mi a vers?” kérdésre kereste a választ.

A Németh László Városi Könyvtár meghívására érkezett tegnap kora délután Hódmezővásárhelyre Diószeghy Iván debreceni színművész, aki önálló irodalmi műsorral járja az országot. A Harmat a csillagon című összeállítás központi témája a szeretet, amelyben egyaránt helyet kap a család, valamint a haza iránti elkötelezettség. A színész a tegnap délutáni műsorában többek között Kányádi Sándor, Dzsida Jenő, Wass Albert és Szabó Magda írásaiból adott ízelítőt a vásárhelyi közönségnek.

– Mi a vers lényegében? A vers az, amit mondani kell. Ha a versek csak könyvben vannak és olvassuk, az is jó dolog, de meghallgatni és a versről beszélni, szerintem még jobb. Például legutóbb Budapesten volt a versmaraton, ami örömmel töltött el, hiszen úgy érzem: a korábbi években „mostohagyerek” volt az olvasás – mondta Diószeghy Iván színművész.

Az irodalmi összeállítást zongorajáték színesítette: Sőrés Ildikó zongoraművész Kodály Zoltán, Bartók Béla, valamit Liszt Ferenc műveiből adott elő részleteket.

Megszakítás