Nagy különbségű vereséget szenvedett az
Enternet Vásárhelyi Kosársuli a rájátszás negyedik fordulójában. A kék-sárgák
Veszprémben kaptak ki 107-68-ra.
A vendégek nem a legjobb előjelekkel utaztak
a találkozóra, hiszen Czibere betegség miatt továbbra sem léphet pályára és
Diakite is hosszú ideje sérüléssel bajlódik. Ennek ellenére jó védekezéssel
kezdett a Kosársuli, ám a házigazdák gyorsan fordítottak és már az első negyed
végén 25-16-ra vezettek. A második játékrészben felváltva estek a kosarak, de a
Veszprém könnyebben szerezte a pontokat. Félidőben 47-33 volt az állás, ami nem
sok jót ígért a folytatásra. A szünet után szokás szerint beragadt a Kosársuli,
míg a hazaiak folyamatosan szórták a triplákat. A befejező játékrészben
mindenki játéklehetőséget kapott, a nagy önbizalommal kosarazó veszprémiek
pedig nagyon fölényes 107-68-as sikert értek el. A vendégek közül Utasi 18, míg
Kukla 13 ponttal volt a legeredményesebb. A vásárhelyiek továbbra is a bajnoki
tabella hatodik helyén állnak, legközelebb vasárnap Nagykanizsán
vendégszerepelnek.