A világon egyedülálló
technológiával, nanoezüsttel készült ruhákat gyártanak jövő
tavasztól Hódmezővásárhelyen; az orosz-magyar együttműködésben
megvalósuló termelés az Eurotex Kft. üzemében mintegy 500 millió
forintos fejlesztést követően indul el – jelentették be kedden,
Szegeden az érintettek.
Rácz Árpád, a dél-alföldi cég ügyvezető igazgatója a
sajtótájékoztatón elmondta: a prototípusok elkészültek, a meglevő gyár
bővítése van hátra, hogy megkezdődhessen a termelés. A nanoezüsttel
készült pulóverekkel – amelyek tovább maradnak frissek, így ritkábban
kell mosni azokat – először az orosz, majd a nyugat-európai prémium
termékek piacára szeretnének betörni.
Az
Eurotex Kft. Magyarország legnagyobb magánkézben levő textilipari
vállalkozása, amelyik exportra termel. A két cégből álló cégcsoportban
száz ember dolgozik, és évente 1,5- 1,8 milliárd euró exportot
bonyolít, elsősorban Olaszországba és Spanyolországba. Prémium
kategóriás pulóvereket gyártanak világmárkáknak, gyapjúból. A most
piacra kerülő termék saját tervezésű, megújuló pulóver márka, amelyet
az észak-európai piacon vezettek be. Onnan visszavonják, és a nanoezüst
technológiával kiegészítik.
Az új termék bevezetése 100 új munkahelyet
jelent majd.
A technológia lényegéről a szakember korábban az
MTI-nek kifejtette, közismert jelenség, hogy az emberi testhő és pára
hatására a ruházaton elszaporodnak a baktériumok, gombák ennek
következménye a ruhából áradó szag. Az ezüst erős, természetes
antibiotikus szer, hatékonyabb, mint bármilyen más kémiai
fertőtlenítőszer. A technológia során kolloid ezüst oldattal kezelik a
textíliát, a késztermék így hatékony és hosszantartó védelmet kap a
biológiai szennyeződésekkel szemben, tisztítása kevésbé terheli a
környezetet.
A NANOVO Kft. magyar-orosz tudástranszfer vegyes
vállalat és a hódmezővásárhelyi Eurotex Ipari és Szolgáltató Kft.,
július 15-én írta alá az együttműködési megállapodást. Az Orosz
Föderáció Magyarországi Kirendeltségének vezetője Leonyid Surigin a
sajtótájékoztatón hangsúlyozta: orosz részről rendkívül fontos az ilyen
típusú együttműködés. A múlt évben Oroszország és Magyarország rekord
összegű, 14 milliárd dollár forgalmat bonyolított le, de ebben az évben
a világgazdasági válság miatt a forgalom a felére csökkent. A föderáció
minden támogatást megad a NANOVO Kft.-nek a további fejlesztésekre, és
nagy figyelemmel kísérik a fejlesztéseit, kormányszinten is – tette
hozzá.
(MTI)