Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Villeroy szaniterekkel támogatja a Mezővári óvodaépítést

A Villeroy and Boch Magyarország Kft. is támogatja a hódmezővásárhelyi önkormányzat kezdeményezését, hogy új óvoda épüljön Kárpátalján, a többségében magyarok lakta Mezővári községben.

Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester a támogatást bejelentő sajtótájékoztatón felidézte: a hódmezővásárhelyi önkormányzat május végén döntött arról, hogy óvoda építését kezdeményezi a 3400 lakosú Mezővári községben, a várhatóan százmillió forintos beruházás érdekében pedig adománygyűjtést indítanak.

A jelenlegi – magyar nevelési nyelvű – óvoda nagyon rossz körülmények között működik. Egy, a szocializmusban épült, monumentális, kihasználatlan és korszerűtlen épületbe kénytelenek a szülők járatni a gyerekeiket. Az elavult nyílászárók nem szigetelnek megfelelően, a fűtés nem megoldott, és az intézménynek igazi játszótere sincs – mondta.

A polgármester közölte, a város felhívására eddig mintegy négyszázötvenen, magánszemélyek, vállalkozások, civil szervezetek több mint 36 millió forintot adtak össze.

Hideg Gábor ügyvezető igazgató elmondta, a Villeroy and Boch közel 270 éve működő, családi tulajdonú világcég, amelynek németországi központja mellett Latin-Amerikában, a Távol-Keleten és Magyarországon is vannak gyártóbázisai. A véletlen szülte sajátosság azonban, hogy ahol a cégnek nagyobb termelőegysége van, ott helyben meghatározó munkaadó, így mindenütt igyekszik erejéhez mérten támogatni környezetében az egészségügyi, szociális, önkormányzati intézményeket – tette hozzá.

Az igazgató közölte, ezért döntöttek arról, hogy a Villeroy and Boch Magyarország Kft. az épülő óvodához biztosít minden szaniterterméket.

Forrás: MTI

Megszakítás