Hódmezővásárhely Megyei Jogú
Város Önkormányzata nyilvános hirdetést követően 2007. november 06-án értékesítette
a Vöröskereszt u. 5. szám alatti épületet. A vevő, a Generál Média Kft és az
önkormányzat között létrejött megállapodás értelmében a cég az ingatlan
vételárát 5 év alatt a vételár összegének erejéig, összesen 600.000.000, azaz
hatszázmillió darab banner hirdetés megjelenésével téríti meg. Az önkormányzat a
megállapodás óta eltelt idő alatt folyamatosan ellenőrízte a megjelenéseket. Az
alábbiakban összefoglalót olvashat, a megállapodásról, a cégről és a hirdetések
megjelenéséről.
A megállapodás: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános hirdetés keretében
értékesítésre ajánlotta a Hódmezővásárhely Vöröskereszt u. 5. szám alatti
épületet.
A Vöröskereszt u.
5. szám alatti ingatlan az értékesítést megelőzően közel fél évig üresen állt, az
önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló 10/2007.(02.12.)
Kgy. sz. rendelet 4. § (3) bekezdés j) pontja értelmében a Vöröskereszt utca 5.
szám alatti ingatlan korlátozottan forgalomképes törzsvagyonnak
minősült, ezért az adás-vételi szerződés jogszerűen megköthető volt.
Ezt követően
az önkormányzat 2007. november 06-án megállapodást kötött a hódmezővásárhelyi
Generál Média Kft.-vel amelynek értelmében a város Vöröskereszt u. 5. szám
alatti épületet eladja a cégnek 40.200.000,- Ft + ÁFA, azaz 48.240.000,- Ft
áron. Az ingatlan értékét az előzetesen értékbecslésre felkért igazságügyi
ingatlanszakértői vélemény nettó 37.500.000,- Ft összegben határozta meg, tehát
megállapítható, hogy a vételár tekintetében a piaci ár feletti értéken sikerült
az Önkormányzatnak értékesítenie az ingatlant. A Generál Média Kft és az
önkormányzat között létrejött megállapodás értelmében a cég az ingatlan
vételárát az Önkormányzat részére akként teljesíti, hogy 5 év alatt a vételár
összegének erejéig összesen 600.000.000, azaz hatszázmillió darab banner
megjelenéssel internetes hirdetési felületet biztosít az Önkormányzat részére.
A banner fekvő, hosszú téglalap
alakú hirdetés. Nyomtatott sajtóhirdetéseknél bannereknek nevezik a hosszú
szalaghirdetéseket. A banner név napjainkban leggyakrabban az interneten fordul
elő, ahol web bannereken jelennek meg a hirdetők, átkattintással átcsábítva az
internetezőket a weboldalukra.
A partner: A 10 éves
Generál Média Kft. Magyarország legnagyobb magánkézben lévő, hazai
tartalomszolgáltatója. Jelenleg több mint 4 millió regisztrált taggal
rendelkezik, oldalaikat naponta átlagosan 7-800 000 teljesen egyedi látogató
keresi fel. A mára már több mint 40 weboldallal bíró vállalkozás (köztük olyan piacvezető
közösségi oldalak, mint a myVIP, a chat.hu, az ingatlanok.hu; a hirposta.hu…)
2010 tavaszán a nyomtatott sajtó piacára is kilépett azzal, hogy kiadta az
egyedülálló prémium férfi életmód magazint, a Gentleman Magazine-t. A cég az
internet világán túl a helyi vállalkozások meghatározó szereplője is: a 2010.
évben 16 millió forintot meghaladó összegben fizetett helyi adót a városnak.
A megjelenések: Napjainkban az internetes megjelenés a hirdetések egyik leghatékonyabb
formájának számít, hiszen egyrészről nagyszámú közönséghez juthat el rajtuk
keresztül a hirdető, másrészről olyan lehetőségek is megnyílnak a hirdetők
előtt, amelyeket sem a nyomtatott sajtó, sem a televíziók, rádiók nem tudnak
biztosítani. Ilyen a hirdetés célcsoportra irányítása, azaz a „targetált”
megjelenés. Ennek megfelelően a Generál Média Kft. által biztosított hirdetési
rendszerrel lehetővé válik a potenciális csoport célzottan elérése. A célzott
közönséget így az információval abban a pillanatban el lehet érni, amikor az az
a cégcsoport weboldalaira látogat. A megjelent önkormányzati hirdetésekre
értelemszerűen mind a megjelenésekre, mind az átkattintásokra vonatkozóan
beállíthatók célcsoportok, így megtudhatjuk, hogy a kampány által elért
közönségben, illetve a kattintók között milyen arányban képviseltették magukat
a célcsoport tagjai, ami egy fiataloknak szóló rendezvény, vagy akár egy
konferencia esetében is fontos információkat jelent.
A 2007. november
16 – 2011. március 23. között megjelent hirdetések (kreatívok) témája és száma a
megjelent weboldalak tükrében megtekinthető itt.
Teljesítés a vételár
vonatkozásban: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Belső ellenőrzési csoportja által 2010
októberében elvégzett vizsgálat alapján, az ingatlan teljes vételárából, azaz
48.240.000,- forintból, 26.303.365,- Ft teljesült 2010. június 30-ig.
A megjelenések ellenőrzése: Független harmadik fél, a hazánkban piacvezető Adverticum Zrt. által készített
statisztikai kimutatások, adatok alapján ellenőrizzük a teljesítést az elmúlt
félév bannereinek megjelentetéséről, egyes hirdetésenkénti bontásban és
hirdetések összességében is. Az Önkormányzat az adatok lekérdezéséhez szabad
hozzáféréssel rendelkezik, így a General Media közvetítése nélkül is
ellenőrízni tudja a megjelenéseket az auditor rendszerében.
A megállapodás teljesítésének
ellenőrzése: Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatalának Lakosságszolgálati
Irodája az elmúlt években több alkalommal készített Hódmezővásárhely Megyei
Jogú Város Közgyűlése számára beszámolót a Generál Média Kft-vel kötött
megállapodás teljesítéséről. A Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési
Csoportja az elmúlt évben több alkalommal végzett ellenőrzést, a város közgyűlésének 2011. február 07-i rendes, nyílt ülésén
elfogadásra kerülő határozat értelmében pedig, a Belső Ellenőrzési Csoport a
2011. évben negyedévenként ellenőrzi az érintett ingatlan értékesítésével
kapcsolatos teljesülést.
A hirdetés eredményei: A
legnagyobb számban megjelentetett hirdetés, az Emlékpont Múzeum hirdetési
kampányának eredményeként az Emlékpont honlapjának látogatottsága közel a
tízszeresére ugrott a korábbi látogatottsági adatokhoz képest. Megállapítható
tehát, hogy az internetes kampány következtében jelentősen megnőtt azoknak a
száma akik megismerték Hódmezővásárhely városát, rendezvényeit, kultúráját és
figyelembe véve a tendenciát, várhatóan ez a jövőben is így fog folytatódni.
Egyéb a cég által vállalt
kötelezettségek: a hatályos szerződés szerint a cég kötelezettséget vállalt
arra vonatkozóan is, hogy az ingatlan területén a kor színvonalának megfelelő
irodaházat létesít, és a felújított irodaházban előreláthatólag 70 fő
munkahelyét biztosítja. A foglalkoztatás tekintetében a cég már teljesítette a
vállalásait, mivel – 2010. november 11-i adatok szerint – jelenleg 150 főt
foglalkoztatnak. A munkavállalók kivétel nélkül Hódmezővásárhelyen és
vonzáskörzetében élők, a 150 munkavállalóból 100 fő Hódmezővásárhelyen
dolgozik.