Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Abból kell kiindulni, ami összeköt bennünket

„Összefogás Hódmezővásárhely hangjáért”, azaz a művelődési központ koncertzongorájáért. Ezzel a céllal rendezi meg Összhang címmel összművészeti koncertjét a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola, a Kankalin Néptáncegyüttes, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Zenekara, valamint a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar.

Összhang címmel összművészeti koncertet rendeznek a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, pénteken este hat órai kezdettel, melynek mottójául az összefogás üzenetét választották a fellépők.

– Abból kell kiindulni, ami összeköt bennünket. Bennünket a zene, a hagyományok őrzése és ápolása köt össze a fellépőkkel együtt. Mind a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola növendékei, mind kórusai, mind néptánccsoportjai fellépnek, és a Kankalin Néptáncegyüttes a Helyőrségi Zenekar, valamint a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Zenekara – mondta Forrainé Kószó Györgyi, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola igazgatója.

A Kankalin Néptáncegyüttes a Helyőrségi Zenekar muzsikájára dél-alföldi táncokat, illetve széki táncokat mutat be, de a Liszt énekkarát is kísérik a katonazenészek a finálé Álomdal című produkciójában. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola kórusa önálló produkcióval is fellép az esten.

– Egy összkarral indítjuk a programot, ezt követően a kiskórus és a nagykórus, valamint a gyermekkar fog szerepelni. Ezután a táncosainké lesz a fő szerep, az iskolánk növendékei, majd a Kankalin Néptáncegyüttes lép fel, megszólal a Kaláris Énekegyüttesünk is – mondta Forrainé Kószó Györgyi.

Ezt követően a zenekari produkciók zárják a programot.

A rendezvényre támogató és helyjegyek 500 forintos áron, a Hódmezővásárhely Városáért Alapítvány megbízásából a BFMK jegypénztárában kaphatók. Az est bevétele a művelődési központ koncertzongorájának megvételét támogatja.

Megszakítás