Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Adventi gyertyagyújtás, megnyílik a karácsonyi vásár

Elkezdődött a készülődés az adventi időszakra Hódmezővásárhelyen. Hivatalosan november 29-én, vasárnap 17 órakor Almási István polgármester nyitja meg a Kossuth téren a karácsonyi vásárt és gyújtja meg az adventi koszorú első gyertyáját.

Készül a díszkivilágítás, valamint kihelyezték a karácsonyi vásár fabódéit, a város karácsonyfáját is felállították Hódmezővásárhelyen.

– Budai Pál és Budainé Molnár Katalin ajánlotta fel a karácsonyfát. Ez volt az első karácsonyfája a házaspárnak, amit 2000-ben állítottak fel a lakásukban, utána kiültették a kertbe. A mintegy 8 méter magas fa a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt kapott helyet. A díszeket pedig a vásárhelyi óvodások készítik – mondta Vágó János önkormányzati képviselő.

A művelődési központ is városi felajánlásból kapott karácsonyfát, amely fontos dekorációja lesz az adventi időszakban szervezett programoknak. A gyerekek többek között itt találkozhatnak a Mikulással, süthetnek mézeskalácsot, vagy készíthetnek szaloncukrot és ajándékot is.

 – Minden adventi vasárnapon, 15-17 óráig, az adventi gyertyagyújtás időpontjáig, várjuk az érdeklődőket. Sok színes programmal készülünk. Az első hétvégén, november 29-én szeretettel várunk minden gyerkőcöt és szülőt közös karácsonyfa-díszítésre, illetve karácsonyi díszek készítésére a BFMK-ba – mondta Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója.

Míg a város karácsonyfája a művelődési ház elé került, addig a nagy, adventi koszorú a Kossuth téren kap helyet, amelynek első gyertyáját Almási István polgármester gyújtja meg november 29-én, vasárnap 17 órakor. Ezzel pedig hivatalosan a karácsonyi vásár is megnyitja kapuit. Az ünnepi programokról az iskolások és a helyi zenekarok gondoskodnak. Aki pedig inkább a téli sportoknak szeretne hódolni, megteheti, hiszen az egyre hidegebb idő miatt hamarosan a korcsolyapályát is beüzemelik.

A november 29-ei program bővebben: