Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ajándékcsomagot kaptak a közfoglalkoztatásban dolgozók Hódmezővásárhelyen

Valamennyi
közfoglalkoztatásban dolgozó polgárát karácsonyi ajándékkal lepte
meg Hódmezővásárhely önkormányzata szerdán; a mintegy 800 dolgozónak
több mint háromezer forint értékű, elsősorban tartós élelmiszereket
és édességet tartalmazó csomagokat adtak át.

Kószó Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester az esemény kapcsán
elmondta: a település valamennyi polgára köszönettel tartozik
azoknak, akik a közfoglalkoztatás keretében vállalták és becsülettel
elvégezték a város által felkínált munkát. Segítették működtetni az
intézményeket, gondozták a közterületeket, de a várost fenyegető
belvíz elleni küzdelemben is derekasan helytálltak.
„Hódmezővásárhely a jövőben is elsősorban munkát és nem segélyt
szeretne adni és számít mindazokra, akik az idei évben munkájukkal
segítették a várost, a közösséget”- hangsúlyozta.

Az idén közfoglalkoztatott több mint 830 dolgozónak átadott csomag
lisztet, cukrot, rizst, étolajat, száraztésztát, kávét, teát,
fűszerpaprikát, valamint csokoládét és szaloncukrot
tartalmazott.

Mellettük ajándékcsomagot kapnak a Városellátó és Foglalkoztató
Közhasznú Nonprofit Kft megváltozott munkaképességű dolgozói; az
elmúlt hétvégén pedig mintegy 1600 rászoruló gyermeket vártak
ajándékokkal és egésznapos programokkal az immár ötödik éve
megrendezett Gyermekkarácsonyon. Mellettük a következő napokban
közel 3400 hetvenöt éven felüli polgár kap 5000 forint értékű
vásárlási utalványt.

Az Egészséges Vásárhely Program keretein belül az önkormányzat a
város valamennyi óvodás, általános- és középiskolás diákjának,
valamint az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok
dolgozóinak – több mint 8800 gyermeknek és közel 2400 dolgozónak –
egészségkártyát ad. Ez tartalmazza tulajdonosa legfontosabb
egészségügyi adatait, így sürgősségi ellátás esetén a kezelőorvos
azonnal megkapja pácienséről a kezeléséhez szükséges
információkat.

(MTI)

Megszakítás