Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Akár már az idén elkezdődhet a 47-es út négysávúra

Akár már az idei év végén elkezdődhet a 47−es út
Hódmezővásárhely és Algyő közötti 4,5 kilométeres kétsávos szakaszának
négysávúra való bővítése − válaszolta Lázár János hódmezővásárhelyi
polgármester írásbeli kérdésére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

A közlekedési tárca levele szerint – melyet a polgármester kedden
jutatott el az MTI-hez – az útszakasz négy sávra bővítéséhez szükséges
tervek felülvizsgálata megtörtént, a uniós támogatáshoz szükséges
költség-haszon elemzés elkészült, és építési engedély is.
A vízjogi dokumentáció hiánypótlását az Uvaterv Zrt. készíti.
A beruházás következő lépése a kisajátítási eljárás előkészítése a
MÁV-val. A terület régészeti feltárásával kapcsolatos szerződés aláírás
előtt áll, a közbeszerzés előkészületei folyamatban vannak.
Az
építési munkálatok legkorábban az év végén kezdődhetnek el, a tervezett
befejezés 2009 közepe – áll a minisztérium levelében.
A tárca
tájékoztatása szerint az út Hódmezővásárhely belterületét
tehermentesítő szakaszának építésével kapcsolatban két felüljáró
engedélyezési tevének, illetve a teljes útszakaszra vonatkozó elvi
vízjogi dokumentációnak az előkészítése folyik. Az
ütemterv szerint a kivitelezés 2009. második felében indulhat el.
A 47-es út Hódmezővásárhely és az algyői Tisza-híd közötti 15
kilométeres szakaszának négysávúsítása 2001-ben kezdődött, a beruházás
azonban 2003 elején félbeszakadt.
(MTI)

Megszakítás