Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Alkotmányozás – Az új alaptörvény szövegéről tárgyal a Fidesz-elnökség

Az alkotmányozás ügyében
tanácskozik szerda délután a Fidesz elnöksége, Szájer József, a
Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője ugyanis
javaslatot tett az új alaptörvény szövegére – közölte a Fidesz
parlamenti frakcióvezetője.

Lázár János szerdai budapesti sajtótájékoztatóján beszámolt arról
is, hogy március 7-ére, hétfőre hívta össze azt a frakcióülést,
amelyen a kormánypárti képviselők első olvasatban megtárgyalják a
szövegtervezetet. A Fidesz-KDNP közös alkotmányjavaslatát március
15-ig terjeszti az Országgyűlés elé. Számos kérdésben kell még
döntést hozni – tette hozzá.

A politikus szólt arról is, biztos benne, hogy az ellenzéki pártok
felülbírálják korábbi álláspontjukat, „a választóknak tett esküjüket
fogják teljesíteni”, és március 15-én előállnak egy
alkotmányszöveg-tervezettel. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy az
MSZP vagy az LMP megszegje a választóknak tett esküjét, és cserben
hagyja a saját választóit” – mondta Lázár János, aki még meg fogja
kérni az ellenzéki pártokat, hogy terjesszenek be
alkotmányjavaslatot, benyújtott előterjesztések hiányában ugyanis
nem tudnak miről beszélni.

Megjegyezte, hogy az LMP alkotmánnyal kapcsolatos elképzeléseit –
egy zöld füzet formájában – ő is megkapta LMP-s képviselőktől.
„Erről a zöld füzetről (…) hol kellene beszélni: a
Margit-szigeten, a Duna jegén?” – kérdezte.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz-elnökség elé kerülő
normaszöveg-tervezetben szerepel-e a magzati élet, a család és a
hazásság védelme, Lázár János igennel válaszolt. Arra, hogy az a
mondat is szerepel-e benne, amely szerint „a magzati élet védelme a
fogantatással kezdődik”, azt mondta: erre a március 7-i frakcióülés
után tud választ adni.

(MTI)

Megszakítás