Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Alkotó- és természetvédő tábor

Művészeti alkotó- és
természetvédő tábor indult a Kéktói Ménes Rendezvényházban. Az egy hetes
programsorozaton 27 fiatal vesz részt. A tábor keretében sor kerül  kézművesfogalkozásra, éjszakai
erdőtúrára, de táncház és még szépségkirálynő választás is.

Az egy hetes
tábor a Nemzeti Kulturális Alap és a
Petőfi Művelődési Központ támogatásának köszönhetően valósult meg. A 27 résztvevő fiatal számos kézműves technikát ismerhet meg,
megtanulhatják milyen egy igazi madárles, de egy öko-tanya terepmodelljét is
elkészíthetik. A természetben összegyűjtött anyagokból – gyógynövények,
csigaházak, kövek, termések – készülnek el a mestermunkák.

– Tematikus programsorozatot
dolgoztunk ki, amely a természetvédelemre és a különböző művészeti ágazatokra
épül. A gyerekek a szabadban szerzett élményeket feldolgozzák és  különböző
művészeti technikákkal modellezik le – mondta el Sonkoly Ágnes, a tábor
vezetője.

A tábor zárónapjára kiállítással és
meglepetés műsorral készülnek a fiatalok. A kézműves foglalkozásokon létrehozott
alkotásokat értékelik, majd táncos produkciót mutatnak be. A csoport
búcsúünnepségére a szülőket is várják.

Megszakítás