Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Almási István: a mai nap a hódmezővásárhelyiek napja

A mai nap Hódmezővásárhely és a hódmezővásárhelyiek napja – mondta el mai sajtótájékoztatóján Almási István. Azt üzeni számunkra, nem kell elhagynunk a várost ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Azt üzeni, hogy még a Magyar Kormány élvonalába is vezethet út Hódmezővásárhelyről. Büszkék lehetünk arra, hogy egy vásárhelyi polgár,  mától a kormány egyik legmagasabb és legfontosabb tisztségét tölti be, és büszkék lehetünk arra, hogy Lázár Jánoson keresztül mától mi hódmezővásárhelyiek egy kicsit mindannyian ott vagyunk Magyarország kormányában.  

 

Ma reggel Lázár János, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője miniszteri esküt tett. Mától egy hódmezővásárhelyi polgár Magyarország Kormányának egyik legmagasabb tisztségét tölti be, és az egyik legnagyobb felelősséget viseli Magyarország, a magyar emberek életét, jövőjét, sorsát illetően – kezdte mai sajtótájékoztatóját Almási István.

A polgármester elmondta: eddig Hódmezővásárhely egy alkalommal adhatott minisztert az országnak, 1945-ben Takács Ferenc ipari minisztert, azonban páratlan nap ez, hiszen soha, egyetlen vásárhelyi polgár sem töltött be ilyen magas kormányzati tisztséget, soha, egyetlen vásárhelyi polgár sem viselt ekkora felelősséget a város történetében.

– A mai nap Hódmezővásárhely és a hódmezővásárhelyiek napja.  Azt üzeni számunkra, nem kell elhagynunk a várost ahhoz, hogy sikeresek legyünk, hiszen Lázár János sem hagyta itt Vásárhelyt. És azt üzeni nekünk, vásárhelyieknek, hogy még a Magyar Kormány élvonalába is vezethet út Hódmezővásárhelyről, a Nyárfa utcából. Büszkék lehetünk arra, hogy egy vásárhelyi polgár, egy közülünk mától a kormány egyik legmagasabb és legfontosabb tisztségét tölti be. És büszkék lehetünk arra, hogy Lázár Jánoson keresztül mától mi hódmezővásárhelyiek egy kicsit mindannyian ott vagyunk Magyarország Kormányában – zárta gondolatait Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere.