„Múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendő”, mondta Széchenyi, s ezzel azt is mondta, ha a múltunkból fakadó tudással építjük a jelenünket, nem kell félnünk a jövendőnktől sem – fogalmazott Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere a március 15-i ünnepségen. A város polgármesterének ünnepi beszéde.
Ma, az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepén, mint minden évben, az akkori történésekre, hősökre, világos mondanivalójuk lényegi elemeire tekintünk vissza, hogy felidézzük ezernyolcszáznegyvennyolcat, az egyik legszentebb történelmi örökségünket, amely sohasem veszítette el aktualitását.
Ha végig nézek a hódmezővásárhelyi embereken, városunkon, a Dél-Alföld településein, az egyéni emlékezet és a közös megemlékezések során, akkor úgy érzem, hogy 1848 öröksége nem üresedett ki, különösen nem a helyi közösségek szintjén. Kokárdát tűzünk a szívünk fölé és felidézzük múltunk egyik legragyogóbb, eszméiben egészen máig ható korszakát.
Ritkák azok a pillanatok egy nemzet életében, amikor annak tagjai egyként állnak egy nemes ügy mellé. 1848 ilyen – és legyünk őszinték magunkkal – ritka pillanata volt a magyar nemzetnek.
Mégis, ezek a ritka pillanatok mutatták meg nekünk, magyaroknak, hogy a történelem viharos évszázadai során közös ügyeink, magunk elé tűzött céljaink egységbe tudják kovácsolni a nemzet tagjait, ha sorsfordító időket élünk.
1848-ban sem volt ez másként. A márciusi eseményeknek, az áprilisi törvények kikiáltásának és a szabadságharc csatáinak pillanatában született meg a modern magyar nemzet. Ezekben a napokban egyként vallotta minden magyar ugyanazt: kivívni az önrendelkezés, a nemzeti függetlenség évszázadoktól ránk hagyományozott elidegeníthetetlen jogát!
Az akkor megmutatkozó egységes akarat megrendíthetetlen erőket mozgósított meg. Olyan erőket, amelyek bebizonyították egy ország számára, hogy vannak állandó értékek egy nemzet életében, amelyekért bármikor áldozatot lehet és kell hozni.
1848 szellemisége ma is erőt ad minden magyar számára, bárhol is éljen a világban. A márciusi ifjak üzenete azt jelenti számunkra, hogy hiszünk céljaink elérésében. Hazánk, és szűkebb szülőföldünk szeretete, a kölcsönös felelősségtudat érzése és nemzetünk erejébe vetett hitünk végigvezet bennünket minden komoly kihíváson.
Kossuth Lajos, aki Hódmezővásárhely városának díszpolgára is, azt üzente haza a kényszerűen vállalt emigrációból: „hazánk állami függetlenségét s nemzeti önállását feladni, vagy annak megcsonkításába beleegyezni nemcsak nem kell, de nem is szabad semmi körülmények közt, semmi nyomás miatt, semmi áron.”
Világos szavak. Olyan gondolatok, amelyek mindig előttünk állhatnak útmutatásként. Mostani világunkban talán erősebb aktualitása is van Kossuth szavainak, aki így folytatja: „nemzet vagyunk s jogunk is, erőnk is van, hogy ne engedjük magunkat tartománynyá sülyeszteni. Jogunk is, erőnk is van, hogy önczél legyünk, s ne idegen czéloknak eszköze….. Őseinknek ezredéves szent hagyománya, a jövendő nemzedékeknek elidegeníthetetlen öröksége, melyhez ragaszkodni elengedhetetlen kötelesség, mint őseink ragaszkodtanak rendületlenül.”
Ez a nap figyelmeztet minket, hogy nekünk, magyaroknak a szabadságot sohasem adták ingyen. A szabadság nem magától értetődő, hanem újra és újra, minden generációnak meg kell küzdenie érte. Nemcsak 48-ban, 56-ban, hanem ma is napról napra újabb csatákat kell megvívnunk.
Itt állunk egy olyan világméretű kihívás kapujában, ahol még az európai államok sem tudnak egységes álláspontra jutni, ahol az európai vezetők éppen Európa jövőjéről kufárkodnak, és ahol semmi sem számít a hamis eszmék bűvöletében megzavarodott véleményformálók számára.
Egy erősen változó Európában kell megtalálnunk a helyes utat. Egy olyan Európában, amely eltévesztette az irányt. Amely hűtlen lett azokhoz az elvekhez, amelyek megalakulásakor még fontosnak számítottak. A jelenlegi Európában most olyan dolgok történnek, amelyek pár éve elképzelhetetlenek tűntek. Egy céltévesztett Európában a rettegés és a félelem a mindennapok része lett.
Magyarország szerencsére nem asszisztál ehhez az önsorsrontó politikához. A magyarság ismét saját útját járja, azt az utat, amely jól jellemzi a dél-alföldi emberek, a vásárhelyi emberek gondolkodását is. És bízunk benne, hogy most talán ismét irányt tudunk mutatni az egyre inkább ébredező Európának. Ismét példát mutathatunk, mint tettük azt 1848-ban, vagy 1956-ban.
1848 megmutatta, hogy igenis magunk szabhatjuk meg a saját sorsunkat. Hogy igenis lehet alakítani a történelmet. Hogy nem szabad megijedni az igaz szótól, és nem szabad meghátrálni a hazugok erőszakosságától. Lehet, hogy most nem ugyanazok a gondjaink, mint 169 évvel ezelőtt voltak. De a lényegen nem változtat.
Hiszem, hogy vannak ügyek, ahol nem az a fontos, hogy mit várnak el tőlünk, hanem az, hogy igazat cselekedjünk. Ebből az igazságból sosem szabad engedni. Ahogy nem engedtek elődeink sem a történelem során. Ezt jelképezi nemzeti trikolórunk is, melyet büszkén viselünk március idusán. Hit, erő, remény. Hit magunkban, a nemzet erejében, reménnyel bízva egy mindenki számára igazságos, és biztonságos jövőben.
A polgári forradalom eszméi hívták életre ezeket a gondolatokat és teremtették meg a modern magyar államiság alapjait. Ebben fedezhetjük fel mi, mai magyarok is a követendő utat.
A márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre, amikor szembeszálltak az elnyomó hatalommal és nem félve a megtorlástól a legkeményebb fegyverrel, a tiszta szavak erejével indultak harcba. Példát vehetünk bátorságukból!