Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ángyán József: át kell gondolni a vízgazdálkodás egészét

Minden segítséget megad a kormány Hódmezővásárhelynek a belvízhelyzet
rendezésére – jelentette ki Ángyán József a hétvégi Gazdanapon. A
Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az ötéves
fejlesztési terv megvalósítása mellett át kell alakítani a helyi vízgazdálkodást
is.

Gazdanapot tartottak a hétvégén
Hódmezővásárhelyen. A rendezvényen a népi mesterségek és helyi termékek
bemutatója mellett egy szakmai fórumot is tartottak a Városházán. A programon
az agrár és vidékfejlesztés eddig megvalósított és tervezett intézkedéseiről
tartott előadást dr. Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti
államtitkára, aki a térségben kialakult belvízhelyzetről is beszélt.

– Minden segítséget meg fogunk
adni ahhoz, hogy az ország legmélyebben fekvő két települése Tiszasziget és
Hódmezővásárhely úrrá tudjon lenni minden ilyen jellegű problémáján. Azt látjuk, hogy a vízgazdálkodás egészét át
kell gondolni, a csatornákat rendbe kell hozni, hogy javuljon a helyzet. Meg kell
vizsgálni minden lehetőséget, a kormány és az önkormányzat a lehető
legideálisabb megoldást keresi – mondta Ángyán József államtitkár.

A fórumon a belvízkárok
enyhítésére szolgáló vis major támogatások késedelmi kifizetéséről és a hazai
piacok védelemről is szó volt. Lázár János vízgazdálkodási társulatok jelenlegi
helyzetére is kitért

– A vízgazdálkodási társulatok
semmit nem tudnak megoldani, ezért a kormánynak központi irányírás alá kellene
vonnia a vízügyi igazgatóságokat és a belvízvédelmet. Meg kellene szüntetni
ebben a formában a vízgazdálkodási társulatokat és egy központi szervezet
kellene létrehozni, amely áttekinthető módon szervezi a belvízvédekezést. A
kormány most 4,8 milliárdot utal abba a szervezeti struktúrába, amely eddig is
működésképtelen volt. A vásárhelyi gazdák ezért nem fizették be a
vízgazdálkodási támogatást, mert úgy látták ezt a pénzt ellopták és nem arra a
célra használták, amire kellett volna – mondta Lázár János polgármester.

A vásárhelyi gazdanapon a
szórakozásra is volt lehetőség. A hagyományokhoz híven idén is átvonult a
városon a Gazdasági Egyesület lovas bandériuma, majd megtartották a 105.
Gazdabált. A rendezvényen éjszaka most is megjelent a friss éjféli újság, amely
a nap történésiről tudósított.