Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Antal Imre szívesen hazaköltözne…

A neves televíziós műsorvezető, Antal Imre
március 4−én hazalátogatott Hódmezővásárhelyre. A látogatás apropóját
az Antal Imre krízisben című könyv megjelenése adta.

Antal Imre portálunknak elmondta, hogy elcsúszott a keramiton és
lépcsőre esett. Borda és kartöréssel került kórházba. Most már jól van,
és első útja Hódmezővásárhelyre vezetett. Jó volt ide jönni,
útitársainak lelkesen mutogatta a kőfalat és a város nevezetességeit.
Elárulta, hogy szívesen hazaköltözne Vásárhelyre, de nem teheti meg. A
vásárhelyi ételekért ma is rajong, különösen a galambos tarhonyára
gondol vissza nosztalgiával.
Szombat délután a Fekete Sas
sörözőjében dedikálta Antal Imre a róla megjelent kötetet, mely az
életében beállt válsághelyzet okait, korházba kerülésének előzményeit
mutatja be.

Forrás: http://www.promenad.hu/www.promenad.hu