Antal Szabina kapta a közönségdíjat a Vásárhelyi
hímzés kortárs megfogalmazásban című pályázaton. A 22 éves, divattervezőnek
készülő diáklány ruháira összesen 145-en szavaztak. Az önkormányzat elismerését
dr. Kószó Péter alpolgármester adta át a Városházán.
Idén tavasszal írta ki az önkormányzat és a Hódfó Szociális Foglalkoztató
a Vásárhelyi hímzés kortárs megfogalmazásban című pályázatot. A jelentkezőknek
az volt a feladatuk, hogy a helyi népi motívumot a mostani trenddel ötvözzék. A
zsűri Schiffer Miklós stílustanácsadó vezetésével 40 terv közül augusztus 18-án
kihirdette a legjobbakat. A szakmai győztesek mellett a város a közönség
kedvencét is kereste, így augusztus végéig a helyszínen vagy az interneten még
lehetett szavazni. Antal Szabina munkáira érkezett a legtöbb voks, összesen
145. A fiatal tervezőnek a közönségdíjjal járó oklevelet és pénzjutalmat dr.
Kószó Péter alpolgármester adta át.
Antal Szabina jelenleg a szegedi Kossuth Zsuzsanna Gimnázium második
évfolyamos divattervező hallgatója. Elmondása szerint a pályázatra teljesen
véletlenül a határidő előtt három nappal az interneten bukkant, így az utolsó
pillanatban készítette el terveit. Végül őt is meglepte, hogy a közönség
kedvence lett.
– Nagyon nagy öröm és elismerés ez számomra, különösen azért, mert még
nem fejeztem be tanulmányaimat. Nagyon örülök, hogy már sikerült a munkáimmal
díjat nyernem – mondta a nyertes.
A maroslelei Antal Szabina a pályázat előtt is jól ismerte a helyi hímzés
forma- és színvilágát, hiszen félig vásárhelyi.