Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Apák napja volt az időskorúak otthonában

Színdarabbal és népdalokkal
köszöntötték az édesapákat a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában. Az Apák Napját már 17 éve
megünneplik az intézményben.

A világban több mint 100 éve
ünneplik az Apák Napját, amelynek hivatalos időpontja június harmadik
vasárnapja. Az Amerikából indult szokást Magyarországon 17 éve tartják számon.
Azóta minden évben a Kovács- Küry Időskorúak Otthonban is megemlékeznek az
édesapákról. Így volt ez az idén is, ezúttal dr. Havasi Katalin települési
képviselő köszöntötte őket.

– Az édesapától azt várjuk, hogy
legyen szigorú és határozott és mutasson utat az egész családnak. Sokszor
azonban megfeledkezünk arról, hogy az édesapa ugyanúgy ember és vágyik arra,
hogy szeressék – monda dr. Havasi Katalin.

Az otthon kétszáz lakójának több
mint egyharmada férfi és mindegyikük édesapa. Örömmel vették a köszöntő műsort.

– A rendezvényen a Boróka
Asszonykórus produkciója mellett egy kedves színdarabot adnak elő az intézmény
ápolói és az otthon lakói – mondta Angyal Jusztina az intézmény szakmai
vezetője.

A produkció sikerét bizonyítja,
hogy az otthon férfi lakói mellett sok hölgy is megtekintette az ünnepi műsort.

Megszakítás