Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Aratóbált tartottak hétvégén Erzsébeten

Az eseményen cigánytánc és századfordulós recept alapján
készült fonott házi kalács is várta a vendégeket. Még Békés megyéből is
érkeztek érdeklődők.

Augusztusban, a betakarítási szezon végén minden évben
aratóbált tartanak Erzsébeten. Az idei mulatságra közel száz vendég érkezett és
nem csak a környékből, mivel még az orosházi gazdakör vezetősége is tiszteletét
tette az eseményen, ahol a Belvárosi Olvasókör hölgy tagjainak cigánytánc
produkciója szórakoztatta a vendégeket. A rendezvény hagyományaihoz tartozik,
hogy a műsor mellett kemencében sült finomságokkal is meglepik a bálozókat.

– Tavaly – mindenféle adalék nélkül összeállított – igazi
házi kenyeret sütöttünk, amit még nagyanyáinktól tanultunk, most pedig,
klasszikus fonott diós és lekváros kiflit készítettünk szintén hagyományos
recept alapján – mondta Kecskeméti Mária, az Erzsébeti Olvasókör tagja.

A jó hangulatú rendezvényen a gasztronómiai élvezetek
mellett a zenére is nagy hangsúlyt fektettek, a résztvevők hajnalig mulatoztak.