Az Emlékponttal egy egyedülálló és világszínvonalú múzeum valósul
meg Hódmezővásárhelyen −− vélekedik Schmidt Mária történész, aki a
vásárhelyi létesítmény kutatómunkájának koordinátoraként tevékenykedett
hosszú hónapokon át. Az előreláthatólag július 7−én átadásra kerülő
Emlékpont tervezője F. Kovács Attila Kossuth−díjas építész, a zenei
aláfestés Kovács Ákos zenész, énekes, zeneszerző munkája.
A budapesti Terror Háza múzeum igazgatója úgy véli, hogy az
Emlékpont a vásárhelyiek azon éveiről, évtizedeiről szól, melyeket
rengeteg küzdelemmel éltek meg, és olyan emberekről, akik szívesen
emlékeztek vissza, azért, hogy az ő unokáik, dédunokáik is
megismerhessenek egy olyan korszakot, melyet nem lehet kitörölni
történelmünkből.
Én azt remélem, hogy az Emlékpont egy szó szerint „élő múzeum” lesz,
mely folyamatosan bővül, alakul, változik a várossal együtt. Schmidt
Mária a legkülönlegesebbnek a Fehér Gárda termet tartja, mely bemutatja
a vásárhelyi közösség hőseit. A múzeum az 1945 és 1990 közötti
korszaknak nemcsak a tragikus időszakait mutatja be, hanem az építő
munkát és az egykori sikeres vállalatokat is.
Madácsy Tamás az igazgató
A hódmezővásárhelyi múzeum és oktató központ igazgatója Madácsy
Tamás történész, aki 1974. szeptember 7-én Szegeden született. Édesapja
családja révén vásárhelyi és szegedi származású. Általános iskolai és
gimnáziumi tanulmányait Miskolcon és Budapesten végezte. 1997-ben a
szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakán
szerzett diplomát, majd 2001-ben a budapesti Károli Gáspár Református
Egyetem Bölcsészettudományi Karán kapott történelem szakos középiskolai
tanári diplomát. Madácsy Tamás 2000-ben elvégezte az egyetemen indított
Nemzetközi kapcsolatok speciális képzést is. Az Emlékpont igazgatója
2001. júniusában történész kutatóként került a Közép- és Kelet-európai
Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány alkalmazásába. Részt
vett a Terror Háza Múzeum alapító csapatában, állandó kiállításának
kialakításában. A múzeum megnyitását követően feladatai közé tartozott
az időszaki kiállítások és tematikus évek koordinálása, továbbá az
ezekhez tartozó internetes oldalak tartalmának összeállítása és
szerkesztése. 2004-ben részt vett a hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum
kialakításában. 2005. tavaszától pedig az Emlékpont — Fél Évszázad
Vásárhelyen Humán Oktatatási Központ létrehozásán dolgozik. Oral
history – kutatásokat a magyarországi holokauszt és a szovjet
hadifogság túlélőivel, valamint Hódmezővásárhely 1944 és 1990 közötti
történelmével kapcsolatos interjúk készítése során végzett.
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu