A HungaroLact
fejéstechnológia kidolgozásáért a magyar tulajdonú Agro Legato Kft. kapta a
2009-es Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat. Az április 24-én kezdődő
XVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett
elismerést kedden adták át Hódmezővásárhelyen.
Vranovics Károly, az Agro Legato
Kft. értékesítési vezetője az MTI-nek elmondta, a HungaroLact fejéstechnológia
rendszert a cég munkatársai 2008 tavaszára fejlesztették ki, s ma már több
fejőházban is működik ilyen. A technológia részelemei komoly múlttal rendelkező
cégek termékei, amelyeket a hazai piac sajátosságaihoz igazodva állítottak
össze.
Hozzátette: a cég a rendszerek
telepítése mellett teljes körű – szerviz, szaktanácsadás – szolgáltatást
nyújt.
A fejéstechnológiai rendszer nemcsak
szarvasmarha, hanem tejelő juh-, és kecske állományokon is alkalmazható –
közölte.
Az Agro Legato Kft. a tejipari
vállalkozások számára a minőségellenőrzéshez szükséges teszteket, műszereket,
mikrobiológiai rendszereket értékesít, foglalkoznak
szaporodásbiológiai-készítményekkel is.
Az 1996-ban alapított társaság a
tejtermelők és tejfeldolgozók kiszolgálására jött létre. Magyarország után a cég
önálló vállalkozással jelent meg Bulgáriában és Romániában is, s jelen van a
szlovák, a cseh és a volt Jugoszlávia tagországainak piacain is – tudatta a
szakember.
A Magyarországon nyolc –
összességében 25-30 – főt foglalkoztató vállalkozás forgalma 2008-ban
egymilliárd forint alatt volt, s éves szinten 30-40 százalékos növekedést
terveznek – mondta Vranovics Károly.
A XVI. Alföldi Állattenyésztési és
Mezőgazda Napokat április 24. és 26. között rendezik Hódmezővásárhelyen. Az
1994-től folyamatosan bővülő seregszemlén idén több mint 420 kiállító vesz
részt.
(MTI)