Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Átadták az idei Bessenyei-díjat

Kovács Zsuzsa színművésznő és Borsos Annamária zongora-művésztanár kapta az idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

 

A magyar kultúra napján rendezett ünnepségen adták át Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az idei elismerést Kovács Zsuzsa színművésznő és Borsos Annamária zongora-művésztanár kapta.  A díjazottak az özvegytől, B. Élthes Esztertől és Almási Istvántól, Hódmezővásárhely polgármesterétől vették át a színészfejedelemről elnevezett művelődési központban az elismeréseket.

 

–  Az elmúlt 9 évben olyanok kaphatták meg a díjat, akik szeretett férjem hitvallása szerint éltek, dolgoztak. Olyan művészeknek ítélik oda, akik nem önmagukat akarják kifejezni, hanem a művet, a feladatot, amit rájuk bíztak – mondta B. Élthes Eszter.

 

A Hegedűs a háztetőnben szerepelt Bessenyei Ferenccel, a lányát alakította. Soha nem felejti el az előadást! Barátok voltak. Nagyon szerette Bessenyei Ferencet, éppen ezért itt és most, a díj átvételekor van a pályája csúcsán – jelentette ki meghatottan Kovács Zsuzsa színművésznő.

 

– A mesterségem, a hivatásom egyben a hobbim. Szép, hogy muzsikálhatok, és a gyerekeket a zene közelébe varázsolhatom, megtaníthatom mindenre őket, amit tudok – mondta a másik Bessenyei-díjas, a vásárhelyi Borsos Annamária zongora-művésztanár.

 

Még 2008-ban alapította meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A város díszpolgáráról elnevezett elismerést évente az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül két személy, illetve csoport érdemelheti ki. Az elismerés a város pecsétjével ellátott oklevéllel, Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakettel, valamint nettó 500 ezer forintos pénzjutalommal jár.

Megszakítás