Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Átadták az idei Gyűrű-díjat

Nőnapi koncertet adtak a magánének tanszak növendékei a Péczely Attila
Zeneiskolában. A koncert keretében adták át a Kenéz Ernő és Kenéz Heka Etelka Zenei
Alapítvány Gyűrű-díját is. Idén az elismerést Abt Judit érdemelte ki.

Kenéz Heka Etelka négy évvel ezelőtt hozta létre alapítványát, hogy ne
feledjék el Kenéz Ernő operaénekest az itt élők. Azóta minden évben a
legtehetségesebb énekesek kapják meg a Gyűrű-díjat.

– Szeretném, ha a férjem neve tovább élne, hiszen 50 évvel
ezelőtt ő innen elszármazott. Ezzel a díjjal szeretném az ő emlékét megőrizni –
mondta Kenéz Heka Etelka.

A zeneiskola magánének tanszakán tanító Kónya Kriszta énekművész és Bátki
Fazekas Zoltán operaénekes döntött a díj odaítéléséről, és tett javaslatot a
kuratóriumnak. Idén Abt Judit, 20 éves egyetemi hallgató érdemelte ki a díjat,
aki már hat éve tanul a zeneiskolában. A Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános
Iskolában kezdett énekléssel foglalkozni, majd a Bethlen Gábor Református
Gimnázium kórusában folytatta. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen tanul, de a
zene még mindig komoly szerepet játszik életében.

A koncerten a magánének tanszak növendékei léptek színpadra. Műsorukat műfaji
sokszínűség jellemezte: népdalokat, klasszikus operaáriákat és musicaleket adtak
elő.

Megszakítás