Tréningekkel segíti visszailleszkedni a Magyar Honvédség azokat a
szerződéses katonákat a civil életbe, akik valamiért arra kényszerülnek, hogy
elhagyják a szervezetet. A térség szerződéses honvédei számára
Hódmezővásárhelyen, a Tiszti Klubban tartottak egy egész napos
tanfolyamot, ahol elsősorban az álláskeresésben nyújtottak segítséget a volt honvédeknek.
A Magyar Honvédség Szociális Közalapítványa a Norvég
Katonai Akadémia felhívásán nyert pályázatot a
magyar katonák reintegrációs átképzésére. A tanfolyamsorozaton azok a honvédek
vehetnek részt, akik valamiért arra kényszerülnek, hogy elhagyják a
szervezetet és szeretnének visszailleszkedni a civil életbe. A tréningeken
elsősorban a munkakereséshez adnak segítséget.
– Olyan módszereket, praktikákat mutatunk be, amelyekkel könnyebben boldogulnak majd a civil életben, a
munkahelykeresés során. Elsajátíthatják például a jelentkezési lapok
kitöltését, a pályázatok, önéletrajzok elkészítését, de azt is, hogyan
öltözzenek fel egy állásinterjúra, vagy hogyan kommunikáljanak egy ilyen interjún – mondta el Kocsi
László, a tréningek vezetője.
A szerződéses katonák reintegrációja mellett további két képzés is elindult. Az egyik egy munkahelymegtartó képzés, amely azoknak a
katonáknak szól, akik abban az esetben dolgozhatnak tovább, ha valamilyen
szaktanfolyamot elvégeznek. A másik a nyugdíjas katonákat számára nyújt segítséget, hogy civilként ismét aktívak legyenek.