Intézményrendszerének
átszervezéséről döntött a Csongrád Megyei Közgyűlés pénteki,
rendkívüli ülésén. Az elfogadott koncepció szerint az ellátási
helyek száma nem változik, gazdasági önállóságuk azonban csökken, s
bizonyos, alapfeladatot nem érintő tevékenységeket kiszerveznek.
A megyei önkormányzat az állami normatíván felül 2,4 milliárd
forintot fordít intézményeinek működtetésére – mondta Ádok János
(Fidesz) közgyűlési alelnök, a tervezet egyik előterjesztője a
vitában. Hozzátette: az átalakításokkal – az ellátás színvonalának
csökkenése nélkül – egymilliárd forintos megtakarítást kell elérni,
különben a megye fizetésképtelenné válhat.
A racionalizálás a szakmai létszámra – az intézményvezetői
álláshelyeket leszámítva – nincs közvetlen hatással, fő célja, hogy
hatékonyabbá tegyék az alaptevékenységet nem érintő támogató és
kisegítő feladatok ellátását – közölte a politikus.
A tervezet szerint a telephelyek megtartásával több szociális és
oktatási intézményt is összevonnak, regionális alapon pedig
gazdálkodási központokat hoznak létre. A kiszolgáló tevékenységeket
– a takarítást, portaszolgálatot, őrzés-védelmet, karbantartást,
gépkocsivezetést, informatikát, fűtést és a gépjármű-gazdálkodást –
kiszervezik az önkormányzati tulajdonú Megyeszolgálat Nonprofit
Kft.-hez, s előkészítik a mosodai, konyhai és gépjármű-üzemeltetési
feladatok összevonását is. Az átszervezéshez szükséges végleges
döntéseket előreláthatólag márciusi ülésén hozza meg a
közgyűlés.
Kiss Károly, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók
Szakszervezetének megyei elnöke a közgyűlésen kifejtette:
elfogadhatatlannak tartják a koncepciót, mert álláspontjuk szerint
nem járna érdemi megtakarítással, ellenben jelentősen rontana a
dolgozók helyzetén.
Toroczkai László, a Jobbik megyei képviselője tiltakozott az ellen,
hogy a megyei intézmények jövője szempontjából meghatározó
koncepcióról rendkívüli ülésen dönt a közgyűlés, a képviselők csupán
az ülés előtti napon kapták meg az előterjesztést, miközben –
sajtóhírek szerint – már hetek óta folyik az egyeztetés a
tervezetről.
Képviselőtársa, Tóth Péter feltételezése szerint az önkormányzat
gazdasági problémáinak hátterében részben az áll, hogy a megye – nem
kötelező feladatként – évi mintegy 500 millió forinttal támogatott
háromtucatnyi olyan egyesületet és alapítványt, amelynek vezetői
között korábbi és jelenlegi fideszes képviselők is vannak. Ez
felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját – tette hozzá.
A két jobbikos képviselő tiltakozásul eltávolította a megyei
önkormányzat épületének faláról a nemzeti együttműködés
nyilatkozatát, és egy szemetes mellé helyezte.
(MTI)