A Jókai utca burkolatának megerősítése és felújítása, emellett a pályahibák javítása zajlik, hogy biztonságosabbá és dinamikusabbá válhasson a forgalom. A kivitelezés első szakasza a végéhez közeleg, az útalap aszfaltozása a hétvégén indult, augusztus elejére már új felfestést és vadonatúj közlekedési táblákat is kap az út Szántó Kovács János és Kutasi utca közötti szakasz.
A Jókai utca Szántó Kovács János és Kutasi utca közötti, 1,7 kilométeres szakaszán április eleje óta dolgoznak az útépítők. Tavasszal először a háttérmunka elvégzésével, vagyis az ideiglenes forgalomszabályozási terv elkészítésével, valamint a gáz és elektromos vezetékek feltárásával kezdődött a beruházás. Az útépítés során ezek feltérképezésével ugyanis elkerülhetővé vált azok sérülése.
Az érintett szakaszon a munka látványos része május elején kezdődött. Itt 3800 négyzetméteren komplett alapcserét végeztek, ez azokat a részeket érintette, ahol megsüllyedt az út. Ez a munkafázis a napokban befejeződött, a szegélyépítés szintén elkészült, hétvégén már aszfaltoztak a Jókai utcán. Ezt két rétegben, 14 cm vastagságban végzik, egészen a járdaszélekig, sőt az útcsatlakozásokat is aszfalt réteggel látják el. Az út szélessége nem változik, de a felújítás során a kialakításakor arra is figyelnek, hogy a gépjárművek biztonságos leállása is megoldott legyen, ezért 1,5 méteres zúzalékos padkát alakítanak ki ennek érdekében. A teljes körű munka során az út menti csapadékelvezető csatornát is felújítják, sőt nagy figyelmet fordítanak az ingatlanok előtti kapubejárók eredeti állapotba történő helyreállítására. Erről a vitás kérdések megelőzése érdekében előzetes állapotfelmérést is készítettek.
Augusztus ötödikére, a hivatalos átadóra teljes mértékben elkészül a Jókai utca ezen szakasza, ami magába foglalja az út felfestését és a közlekedési táblák cseréjét. Addig is 30 kilométeres sebességkorlátozás várható a forgalom ideiglenes lassítása érdekében. A fejlesztés után az út forgalmi rendje nem változik, viszont sokkal komfortosabb lesz rajta a közlekedés. A 453 millió forintos beruházás az út másik, a mártélyi útig tartó szakaszának hasonló felújításával folytatódik. Az ezzel kapcsolatos tervegyeztetés már elindult.