Kialakult
a körforgalom a Kálvin János téren, így már folyamatos a közlekedés a kereszteződés
átépítése alatt is. A munkálatok nyár végén zárulnak.
A
csomópont Református Újtemplom felőli részen elkészült az útalap, amit két
réteg aszfalttal fedtek le, így megindulhatott a közlekedés. Az autósoknak már a
körforgalmi rend szabályai szerint kell haladniuk, ebben a kihelyezett táblák
is segítenek. A kivitelező a járdaszigetek építéséhez is hozzákezdett.
–
Jelenleg egy sávon lehet közlekedni, mivel a burkolat szélessége változó,
elsősorban a csatlakozó helyek még egyelőre szűkek – tájékoztatott Mucsi László
a Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda vezetője hozzátéve, a mostani egy
szükségmegoldás. – A kivitelezők azért alakították így ki a nyomvonalat, hogy a
járműforgalom biztosítva legyen, de a folyamatos építkezés miatt, így is
számítani kell kisebb fennakadásokra.
Az
elkövetkezendő időszakban körültekintően kell közlekedni a csomópontnál, hiszen
többnyire kismértékben, de folyamatosan változni fog a forgalmi rend, mindig az
aktuális munkavégzésnek megfelelően.
A
tervek szerint a beruházás augusztus 20-ra készül el, az új körforgalom már
óránként ötezer jármű áthaladását teszi majd lehetővé.