Az 1919-es román
megszállás hódmezővásárhelyi mártírjaira emlékeztek pénteken az
áldozatok emlékművénél; kilencven esztendővel ezelőtt 56 ártatlan
gyilkoltak meg az alföldi város polgárai közül.
„Ne kössünk cinkos alkut a megfélemlített hallgatással, a
hazugokkal és azokkal, akik kifosztották nemzetünket” – mondta Tőkés
László néppárti európai parlamenti képviselő a megemlékezésen,
amelyen a hódmezővásárhelyi Wass Albert Társaság tagjai olvasták fel
a mártírok neveit.
Tenni kell a hallgatás és a még napjainkig élő hazugságok ellen –
jelentette ki az erdélyi politikus.
„
A gyászhoz, a kegyelethez és a végtisztességhez való jog a mi
hallottainkat is megilleti” – hangsúlyozta Tőkés László. Hozzátette:
„itt mindenkinek szabad volt elsírnia fájdalmát a Kárpátok alatt,
csak nekünk kellett némán tűrnünk temetetlen hallottaink vádoló
emlékével a szívünkben megaláztatásainkat”.
Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere felidézte, 1919.
július 25-én reggel a román katonák felhozatták a városháza
pincéjéből a korábban ártatlanul bebörtönzött polgárokat, majd az
egymáshoz kötözött embereket elindították a város határába. A
menetet rémülten figyelők közül többeket belöktek a halálmenetbe. A
várostól hat kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál álltak meg,
ahol a román katonák gépfegyvert is használva a foglyokat csoportba
állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság ötvenhat áldozatának közel
fele harminc év alatti volt.
(MTI)