Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az adóváltozásokról tájékozódtak a gazdák

Az idei évben
bekövetkezett legfontosabb adóváltozásokról kaphattak tájékoztatást az
érdeklődők a Vásárhelyi Gazdakörben.  Szó
volt egyebek mellett a gázolaj jövedéki adó visszatérítéséről is.

Sokakat érdekelnek a gazdaságot érintő idei újítások, ami
meg is mutatkozott az előadásra érkezettek számában is. A legtöbben a gázolaj
visszaigénylés lehetőségéről érdeklődtek. A jövedéki adóváltozás miatt idén
ugyanis emelkedett az erre vonatkozó visszatéríthető összeg. Hektáronként a
szántó, a gyep és a gyümölcsös után ez majd 78 forint lett, ezt igényelni
viszont idén körülményesebb lesz, mint tavaly volt.

– Ezentúl nem egy hivatal, a Földművelésügyi Igazgatóság
igazolja le az adott kérelmeket, hanem kettő, mert szervezeti változás történt.
A Falugazdász mostantól az Állattenyésztésügyi Igazgatósághoz tartozik, így oda
is le kell adni igazolást, illetve a Földművelésügyi Igazgatóságnak is van még
igazolási jogosítványa. Ezért kicsit hosszadalmasabb lesz az eljárás, az
azonnali intézés helyett egy hetes várakozásra kell számítani – monda Lantos
Attila falugazdász.

Az érdeklődők az őstermelői igazolvány megújításában is
kaphattak segítséget, továbbá arról is szó volt, hogy a földhasználati
nyilvántartás kapcsán mostantól számos pontosításra lesz szükség. A tájékoztató
előadássorozat folytatódik, jövő héten a jelenlegi belvíz helyzetről
tanácskoznak.

Megszakítás