A Rákosi- és a Kádár korszak állambiztonsági szolgálatainak tevékenységéről rendeztek konferenciát az Emlékpontban. Az érdeklődők konkrét esettanulmányok kapcsán ismerhették meg a rendszer működési mechanizmusát, vagyis azt, hogyan hálózta be a társadalmat a kommunista diktatúra „gondolatrendőrsége”.
Az állambiztonság működését feltérképező történettudományi konferenciát Almási István alpolgármester nyitottat meg, aki arról beszélt, hogy míg a kommunizmus idején a múltat végképp el kellett törölni, addig az Emlékpont éppen azt a feladatot vállalta magára, hogy az 1945 és 1990 közötti időszak tényeit megismertesse az érdeklődőkkel. Bár manapság sokszor szólnak a hírek ügynöklistákról, de az állambiztonság működési mechanizmusáról még mindig keveset lehet tudni.
– A magát szocialistának nevező rendszer egyik jellemzője a paranoia volt. Ha ebből indulunk ki, akkor teljesen természetes volt, hogy a kommunista állambiztonság mindenhol ellenséget keresett, még ott is, ahol nem kellett volna. Ezt a szemléletet tükrözi időszaki kiállításunk, a Megfigyelt művészet és számos esettanulmány is. Kisszerűnek hangzik, de közben ezzel a hozzáállással emberi sorsokat, emberi életeket tettek tönkre – mondta Vince Gábor, az Emlékpont történésze.
Az eladások között olyanok is voltak, melyek vásárhelyi eseteket mutattak be. A korábban már megismert Párhuzamos kémhistóriák című kutatásban éppen csak megemlített, Komoly fedőnévre hallgató személy története is megelevenedett, akit még az 1960-as években szervezett be az állambiztonság.
– A Komoly fedőnevű személy körül lévő állambiztonsági háló rendkívül sűrű volt, hiszen nemcsak ő volt az, aki különös aktivitást mutatott, hanem az ő baráti körében is akadtak olyan személyek, akik ezt az állambiztonsági munkát végezték, és ezáltal kölcsönösen is ellenőrizték egymást. Így lehetőséget teremtettek arra, hogy az állambiztonság az élet apró mozzanatairól is naprakész információkkal rendelkezzen – mondta Fráter Olivér, történész.
Egy másik előadásban pedig arról az ugyancsak vásárhelyi születésű jogászprofesszornak a meghurcolásáról is szó esett, aki egyébként Bibó Istvánnak volt pályatársa Szegeden. Szabó József még az 1950-es években került börtönbe, majd 1956 után már jogtudósként sem dolgozhatott. A történet eddig teljesen ismeretlen volt, először ezen a konferencián beszéltek róla.