Október 4-én, vasárnap ünnepeltük az Állatok Világnapját. Vásárhely több óvodájában is színes programokat szerveztek a gyermekeknek.
Az állatok világnapját 1931-ben, Olaszországban hívták életre, azóta október 4-e, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója az ünnep időpontja. A Ferences rend alapítóját az állatok védőszentjének tartják, aki a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük.
Vasárnap több oktatási intézményben is ünnepeltek Vásárhelyen. A Brunszvik Teréz Óvodában már évek óta hagyomány, hogy ilyenkor kutyákat, cicákat simogathatnak a gyermekek. Az intézménynek régóta szoros kapcsolatban van Zagyi Imrével, és a Mázlis Kisállat Otthonnal, ahonan ezúttal Buksi, a Vásárhelyi Televízió sztárkutyusa és kis barátai jöttek el a gyermekekhez, akik ezért cserébe sok-sok finom étellel lepték meg őket.
Szintén évekre visszanyúló hagyománya van ennek a napnak a Hermann Alice Óvodában, ahol a pedagógiai programban kiemelt helye van a környezeti nevelésnek. Ezúttal a gyermekek színes műsorral készültek, majd ők is apró állatokat simogathattak. Volt nyuszi, hörcsög, de teknőssel és aranyhalakkal is ismerkedhettek a gyerkőcök.