Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az Árpád-ház utolsó éveiről tartott előadást Almási Tibor

Az Árpád-ház korának utolsó évtizedeiről, és az ezt
követő Anjou-korról tartott előadást Almási Tibor egyetemi docens a Vásárhelyi
Történelmi Kör szervezésében, a Petőfi Művelődési Központban. A történész
beszámolójában az átmeneti korszak kettősségére igyekezett felhívni az
érdeklődők figyelmét.

Almási Tibor fő kutatási területe az Anjou-kor, és az ezt megelőző Árpád-kor
utolsó néhány évtizede. Az egyetemi docens már korábban is tartott itt
előadást, akkor a tatárjárás témáját választotta, most pedig ennek a korszaknak
a végét kötötte össze az Anjou-korral. Ez felöleli egy államot teremtő
dinasztia elmúlását, amivel párhuzamosan a mindennapokban egy tudatos építkezés
kezdődött el.

– Az utolsó „aranyág” lehullt ugyan 1301-ben, ugyanakkor küszöbén voltunk a
14. századnak, amely Magyarország legvirágzóbb időszaka volt. Ekkor teremtődtek
meg azok a strukturális alapok a gazdaságban és a társadalomban, amelyek később
hazánkat a latin civilizáció részévé tették – fogalmazott Almási.

A történész hivatásának tartja a magyar történelem ezen korszakának
kutatását. Emellett azonban azt is hangsúlyozta, nem csak izgalmas, de
tanulságos is ez a kor.

– A legreménytelenebb állapotban is van rá esély, hogy egy okos, jól rendező
politika megtalálhatja azokat az alapokat, amelyekből új kiindulást lehet
teremteni az ország számára, így valamennyi tanulsága még a mai viszonyokra is
kiolvasható – vont párhuzamot az SZTE oktatója.

A Vásárhelyi Történelmi Kör következő előadását – a Petőfi Művelődési
Központ átalakítása miatt – december 4-én, az Emlékpontban tartják. Az
érdeklődőket ide ezentúl öt óra helyett, hat órakor várják.

Megszakítás