Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az Egyesült Királyság nagykövete járt Hódmezővásárhelyen

Az Egyesült Királyság magyarországi
nagykövete Hódmezővásárhelyre látogatott. Greg Dorey-t Lázár János polgármester
fogadta.

Greg Dorey-t, az Egyesült Királyság
nagykövetét Lázár János hivatali szobájában fogadta, ahol többek között a magyar
belpolitikai helyzetről, valamint a NATO afganisztáni szerepvállalásról tárgyaltak.

– A közös NATO tagságon kívül számos
gazdasági, társadalmi és politikai kapcsolat is van a két ország között, amelyekről
szintén beszéltünk. A magyar oktatási
rendszer és a városban működő deszegregációs modell különösen foglalkoztatták a
nagykövet urat – tájékoztatott dr. Lázár János polgármester.

A megbeszélést követően látogatást tettek a
Németh László Gimnázium és Általános Iskolában,  ahol a 12. A osztályos tanulók körében leginkább a felsőoktatásról esett szó, de a diákok megtudhatták azt is: az angol diplomata 19
évvel ezelőtt járt utoljára Vásárhelyen, magyar keresztlányának keresztelőjén az
evangélikus templomban.

– Az iskola diákjai arról érdeklődtek, milyen
lehetőségek vannak angliai tanulmányok megkezdésére. Beszéltem nekik a brit
iskolarendszerről, illetve az egyéb tanulmányi lehetőségekről, ösztöndíjakról.
Megígértem, további információkat fogok küldeni, hogy a kapcsolatok „élővé”
váljanak – nyilatkozta Greg Dorey, aki elmondta:
ezúttal is nagyon jól érezte magát a városban.

A diplomata ezt követően látogatást tett az
Emlékpontban és a Holocaust Múzeumban.

Megszakítás