Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az elkerülő út megváltoztatja az életüket

Benkő Zsolt hódmezővásárhelyi települési képviselő az Aranyágban tartott lakossági fórumot június 27−én.

Reskáné Budai Edit és Kiss Róbert is a közvilágítás hiányát tette
szóvá. Kiss Róbert arról érdeklődött, mi a módja annak, hogy a dűlők
aszfaltréteget kapjanak. Benkő Zsolt elmondta, hogy ezek az utak
önerősen épülhetnek meg, ami azt jelenti, hogy az ott lakóknak be kell
szálniuk amennyivel tudnak, a többit az önkormányzat fizeti.
Fazekas
Gábor azzal a kérdéssel fordult a képviselőhöz, hogy nem lehetne-e
szemétgyűjtő konténert kihelyezni. Benkő Zsolt szerint ez nem lenne jó
megoldás, mivel szeméthalmot eredményezne. A lakóknak és
kerttulajdonosoknak a zsákos rendszeren kellene elgondolkodniuk.
Többen
is tudakozódtak, hogy mikorra várható az elkerülő út megépülése. A
képviselő elmondta, a kormány 2008-2009-re ígéri, és jó lenne, ha
egyben a rácsatlakozásokat is sikerülne megcsinálni. Hangsúlyozta, hogy
az új út valószínűleg nagyban meg fogja változtatni az Aranyágban élők
életét, de a részleteket ma még nem lehet tudni.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu