Mikulások futottak a városban az egészséges életmód népszerűsítéséért. A
mintegy huszonöt résztvevő az Erzsébet Ligetből indult és a strandot megkerülve
a Székelykapuhoz tért vissza.
Az egészséges életmódra hívták fel tegnap a figyelmet
Hódmezővásárhelyen a Mikulás futással. Most először volt ilyen rendezvény a
városban, de a szervezők tervei szerint minden évben megrendezik majd.
– Tervezzük, hogy a jövőben más célokat is támogatunk.
Főként jótékonysági események mellé állnánk, adományokat is gyűjtenénk, ez a mostani
egy figyelemfelkeltő akció volt – mondta Vas Zoltán, a program egyik
szervezője.
A távot mindenki teljesítette, így az összes résztvevő ajándékot kapott.
A gyerekek mikuláscsomaggal, míg a fiatalok oklevéllel és pólóval térhettek
haza.