Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az emlőrák ellen vette fel a harcot Hódmezővásárhely

Közös kerékpározással hívják fel a figyelmet szombaton az
emlőrákellenes küzdelem fontosságára Hódmezővásárhelyen; az esemény egy
pályázati támogatással megvalósuló többéves program első lépése lesz – közölték
a szervezők sajtótájékoztatójukon pénteken.

Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház
főigazgatója elmondta: a Magyar Rákellenes Liga, az Egészséges Vásárhely
Program (EVP) és a Kapcsolat Központ közös szervezésében megvalósuló kétéves
programot, az amerikai Bristol-Myers Squibb Alapítvány százötvenezer dollárral
támogatja. A kezdeményezés célja, hogy speciális eszközök alkalmazásával a
hátrányos helyzetű nőket is minél nagyobb számban bevonják emlőrákszűrő
programokba.

Csányi Péter, az EVP programigazgatója a projekt
részleteiről kifejtette: ennek keretében munkacsoportokat hoznak létre,
amelyekben a háziorvosok, a nővérek és szociális segítők közösen dolgoznak a
hátrányos helyzetű, illetve alacsony szűrési részvételt mutató csoportok
bevonásán. Emellett segítik a szociális munkások, védőnők és családsegítők
munkáját, hogy személyre szabottan szólítsák meg az érintetteket. A program
keretében mammográfiás szakasszisztenseket képeznek, átfogó, a mammográfiás
szűrést segítő informatikai fejlesztést hajtanak végre, valamint tervezik egy
emlőklub létrehozását is.

Az EVP, a Magyar Rákellenes Liga és a Kapcsolat
Központ együttműködő partnerként 2009 nyarán pályázott sikeresen a
Bristol-Myers Squibb (BMS) Alapítvány A rosszindulatú daganatos
megbetegedésekkel kapcsolatos egyenlőtlenségek csökkentése Közép- és
Kelet-Európában elnevezésű programjára. A BMS Alapítvány programjában öt ország
öt pályázata részesült támogatásban, a bíráló bizottság több mint hatvan
pályázat közül választotta ki egyetlen magyarként a vásárhelyi projektet. A
nyertes pályázati program az EVP eddigi háziorvosi emlőszűrő programjának
folytatásaként valósul meg.

Az emlőrák – a tüdőrák és a vastagbélrák után – a
harmadik leggyakoribb daganatos halálozási ok Magyarországon; 2005-ben
valamivel több mint kétezer nő halt meg emlőrák következtében hazánkban. Ezzel
a mutatóval hazánk még mindig az elsők közt van az EU tagállamok között a
halálozásban.

A szűrőprogrammal együtt Lázárné Megyeri Zita
fővédnökségével indul útjára a Nők az Egészséges Vásárhelyért Mozgalom is,
amely kiemelt szerepet játszhat az emlőrákellenes küzdelemben, valamint az
egészséges életmód népszerűsítésében.

(MTI)

Megszakítás