Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az Eötvös szalagavatója zárta a báli szezont

A Hódmezővásárhelyi Integrált
Szakképző Központ Eötvös József Székhelyintézményének szalagavatójával zárult
szombaton a középiskolák báli szezonja Vásárhelyen. A diákok
gyertyafénykeringőt, salsát és polkát táncoltak. A parketten közel százan
ropták, ezért első alkalommal a Hódtói Sportcsarnokban szervezték meg a
rendezvényt.

A Hódtói Sportcsarnok lelátói már a főpróba
alatt megteltek, számos ismerős, barát és rokon volt kíváncsi az intézmény
végzős diákjaira. A hét órai nyitótáncot megelőzően dr. Lázár János
polgármester, mint a bál fővédnöke köszöntötte a résztvevőket, gratulált és sok
sikert kívánt a bálozóknak.

Dr. Nagyné Bánfi Judit igazgató elmondta:
reméli, hogy minél több végzős marad még valamilyen képzésen az
iskolában.

A táncok koreográfiáját Baranyi Anett és Tóth
Krisztina tanították be a diákoknak. A fergeteges sikerű nyitótáncot
ínycsiklandó vacsora követte, majd hajnalig tartó bulival zárult az est.

Megszakítás