Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az Eötvös zárta a báli szezont

Az idei báli szezont a HISZK Eötvös József
Székhelyintézménye zárta. Az esten 56 végzős pár lépett a színpadra és három
táncot mutattak be.

Szeptembertől folyamatosan készültek a végzősök a
szalagavató bálra. Három tánccal nyitották meg az estét, a 98 ballagó diák
hetente többször tartott táncpróbát, hogy minden hibátlanul menjen a bálon. A
koreográfiákat Baranyi Anett és Tóth Krisztina készítette, a diákok szerint
könnyű volt együtt dolgozni velük, hiszen fiatalos lendületük hamar átragadt rájuk
is.

– Szeptembertől kezdve folyamatosan zajlottak a táncpróbák
és a bál szervezése is. A gyerekeknek ez az este volt a legfontosabb, hiszen
csak egyszer van ilyen esemény az ember életében. Véleményem szerint
fantasztikusan szerepeltek és a hangulat is remek volt. Az 56 pár talán soknak
tűnik és valóban a bálaink történetében eddig ők voltak a legtöbben – mondta
Orbán István, az iskola igazgatója.

Az idei báli szezont tehát lezárta a HISZK Eötvös József
Székhelyintézmény, így a gyerekek most már az érettségi vizsgára készülhetnek.

Megszakítás