Hódmezővásárhelyen tavaly 5520, hetven év feletti kapott Erzsébet utalványt, de ilyen juttatásban részesült a rendszeres gyermekvédelmi támogatottak köre is. Az Erzsébet Program további sikere érdekében február közepéig helyi diákok kérdőívekkel járják a várost, melyben arról kérdezik a vásárhelyieket, hogy a program keretében, hogyan tudnának még segíteni mindazok számára, akik erre rászorulnak. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak a jelenlegi helyeken lehetne majd felhasználni az utalványokat, hanem bővülhetne a beváltóhelyek köre.
A gyerekekről és a szociálisan rászorulókról való felelős gondoskodás jegyében, és az ezekhez kapcsolódó források megteremtése érdekében az Országgyűlés tavaly nyár közepén elfogadta az Erzsébet Programról szóló törvényt. Ennek keretében a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány többek között étkeztetéssel, valamint ifjúsági programokon való részvétellel segíti az érintetteket, a szociális és a gyermekvédelmi támogatásokat pedig Erzsébet utalványokban folyósítja. A 2012-ben kiosztott 2,5 milliárdot érő utalványból a vásárhelyiekhez is jutott.
– Magyarország Kormányának, Hódmezővásárhely Önkormányzatának és a Nemzeti Üdülési Szolgálat együttműködésének köszönhetően 2012-ben 5520 hódmezővásárhelyi részesült Erzsébet utalványban. A 70 éven felüli állampolgárok – fejenként 4 ezer forintos – összesen 22 millió forint értékű támogatást kaptak. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek pedig egyenként 5800 forintos utalványt vehettek át, melynek összértéke meghaladta a 15 millió forintot- mondta Antal István, a Lakosságszolgálati Iroda vezetője.
A program ebben az évben is folytatódik, sőt a részvevők, és az utalványok felhasználásának körét tovább szeretnék bővíteni. Ennek érdekében egy kérdőíves felmérés kezdődik 100 önkéntes fiatal bevonásával. A szakemberek arra kérik a lakosokat, hogy segítsék munkájukat, mert lehet, hogy ezen múlik majd a szociális program jövőbeli kiszélesítése.
– A mai naptól február 15-ig vásárhelyi diákok a mellékelt kérdőívvel végig járják a várost, és megkérdezik a lakosságot, hogy esetlegesen az Erzsébet Program keretében, hogyan tudnának segíteni mindazoknak, akik erre rászorulnak. Nagyon fontos, hogy minden kérdező diák megbízólevelet kapott, amely egy fényképes igazolvánnyal érvényes. Ez akár személyi igazolvány, diák igazolvány is lehet – tette hozzá Antal István.
Az Erzsébet Program szociális üdültetési pályázataira március 20-ig, míg az Erzsébet–táborra április 8-ig lehet jelentkezni. Ha valaki megfelel a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kiírásnak, az automatikusan pályázóvá válik.