Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az EVP a cégeknél is segít leszokni a dohányzásról

A cégeket is bevonja a jövőben az Egészséges Vásárhely Program a
dohányzásról való leszokást segítő kezdeményezésébe. Szeptemberig
jelentkezhetnek a munkáltatók.

A dohányzásról leszoktató program 2008-ban nyolcvan fővel
indult, majd tavaly ősszel még kétszázan kaptak lehetőséget arra, hogy
megszabaduljanak káros szenvedélyüktől. Az ehhez szükséges gyógyszernek csupán
az egyharmadát kell a részvevőknek finanszírozniuk, a fennmaradó részt a
program támogatja. A feltételek maradtak, az Egészséges Vásárhely Program
viszont most a cégeket is bevonná a kezdeményezésbe.

– A felnőtt lakosságot legjobban a munkahelyükön lehet
elérni, ugyanis ott töltik a legtöbb idejüket. Ezért gondoltuk úgy, hogy a
munkáltatókat is megszólítjuk. Ők látják azt, hogy a munkahelyen kik és milyen
sűrűn gyújtanak rá és ők tudják a dolgozóikat motiválni arra, hogy letegyék a
cigarettát – mondta Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az Egészséges Vásárhely Program
programigazgatója.

Felmérésekből kiderül, hogy a dohányzók egy év alatt
összesen egy hetet füstölnek el a munkahelyükön. Sajnos Vásárhelyen az átlaghoz
képest többen cigarettáznak, és nagyobb százalékban kapnak tüdőrákot. Ezért is
elsődleges célja az Egészséges Vásárhely Programnak a dohányzásról való leszoktatás.

– Jelenleg három olyan cég van, amelyik jelentkezett erre a
programra és bevonná a dolgozóit a kezdeményezésbe. Van olyan munkáltató is, amely
a gyógyszeres kezelés önrészének a felét is kifizetetné a munkavállaló helyett.
De mások is hajlanak arra, hogy támogassák a programot – tette hozzá a
programigazgató.

A cégeknek szeptemberig van lehetőségük arra, hogy
jelentkezzenek és bekapcsolódjanak a programba.

Megszakítás