Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az iskolai agresszióról tanácskoztak

Az iskolai agresszió okairól és kezelésének lehetőségeiről tanácskoztak
ma délelőtt a város oktatási intézményeinek dolgozói. A Tünet vagy állapot című
konferencián Fodor Gábor mentálhigiénés szakember előadásában rámutatott: a pedagógusoknak meg kell
ismerniük a diákok érzelmeit.

Egyre nő az iskolai agresszió, amely nem függetleníthető az intézményen kívüli
társadalmi folyamatoktól – többek között ezekről is beszélt Fodor Gábor
pedagógus kollégái előtt.

– A világ vált agresszívvá, látjuk ezt a hétköznapi életben is, elég a
közlekedésre, a filmekre vagy a számítógépes játékokra gondolni. Az agresszió
csökkentésében nagy szerepe van, ha megértjük az érzelem forrását. A
pedagógusoknak meg kell ismerniük a diákok érzelmeit és ezek tudatában kell
nevelni őket. Nem csak a tanároknak, hanem otthon a szülőknek, sőt még a
médiának is hatalmas felelőssége van az agresszív viselkedés megszüntetésében –
nyilatkozta a mentálhigiénés szakember.

Az agresszív viselkedésből származó bántalmazások száma évről évre nő, a
felnőttek és gyermekek körében egyaránt. A közelmúltban Magyarországon több
olyan eset történt, amikor egy diák tanárára támadt.

Megszakítás