Nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas kosárlabda és streetball pályák várják a jövőben a sportolni vágyó hódmezővásárhelyieket a Hódtói Sportcentrumban. Az önkormányzat és a Kosársuli Sportegyesület együttműködésének köszönhetően biztonságos gumi, illetve műanyag borítást kapott három pálya, amelyeket világítással, elektromos eredményjelzővel és korszerű palánkokkal is felszeretlek. A 33 millió forintból felújított létesítményt dr. Elek András, a Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület elnöke és Almási István polgármester adta át a fiataloknak.
A Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület közel 20 éve működik Vásárhelyen, biztosítva a férfi kosárlabda versenysportot, az utánpótlás-nevelést, valamint az iskolai sportoktatást. Az iskolai és előkészítő csoportokban közel 300 fiatal sportol. Az egyesület 2011 őszén nyújtott be pályázatot a Hódtói Sportcentrum kosárlabda pályáinak felújítására.
– Több mint 33 millió forint volt az összköltség, ebből 31 millió forint a támogatás, és 1 millió 660 ezer forint az önrész, amelyet az önkormányzat biztosított – mondta dr. Elek András, a Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület elnöke.
Az Európai Unió és a Magyar Állam 95%-os támogatását élvező, 33 millió forintos beruházásnak köszönhetően a Hódtói Sportcentrum bitumenes borítású szabadtéri kosárlabda pályáinak 826 négyzetméternyi területe gumi, valamint műanyag borítást kapott.
Ennek köszönhetően sokkal egészségesebb, és kevésbé balesetveszélyes körülmények között tudnak sportolni a gyerekek és a felnőttek. A felújított pályákra világítást, valamint négy szabadtéri palánkot is felszereltek.
– 18 lámpa világítja meg, tehát esti kosárlabdázásra is alkalmas. Sikerült még egy elektromos eredményjelzőt is venni, amely mobil, rádióhullámmal dolgozik, így létrejött egy komplett, korszerű létesítmény, amely országos szinten is párját ritkítja – mondta dr. Elek András.
A megújult pályákat ünnepélyes keretek között adta át az egyesület elnöke és Almási István polgármester. A városvezető kiemelte: a kosárlabda pályák felújítása újabb példa arra, hogy az összefogás sikerhez vezet.
– Hódmezővásárhely önkormányzata kiemelten fontosnak tartja, hogy minél több lehetőséget és minél korszerűbb létesítményeket tudjon biztosítani a fiataloknak a sportoláshoz, a szabadidő eltöltéséhez. A város partner volt a felújítás során, ahogyan szövetségese lesz a jövőben is minden olyan kezdeményezésnek, amely a közösség, a hódmezővásárhelyiek érdekeit szolgálja – mondta Almási István.
Az ünnepség végén a polgármester ki is próbálta az új palánkot.