Akár már az idén megindulhat a hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomás
felújítása. A lakosság kezdeményezését az önkormányzat támogatta, végül
a minisztériumot is sikerült meggyőzni.
2007 nyarán egy kertvárosi lakossági
fórumon felmerült a hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomás
felújításának gondolata. Nagy Rébék Ferenc kertvárosi polgár a
kezdeményezés élére állva aláírásgyűjtésbe kezdett, melyhez 1400
támogató csatlakozott a városrészben. A kertvárosiak kezdeményezését
dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere a kezdetektől támogatta
és levélben fordult dr. Kákosy Csaba Gazdasági és Közlekedési
Miniszterhez a vasútállomás megmentéséért.
– Az első levelemre még elutasító
válasz érkezett, majd felajánlottam, hogy a felújítás költségeinek
felét az önkormányzat átvállalja, azaz minden állami forint mellé mi is
odateszünk egyet-fejtette ki dr. Lázár János a február 11-én tartott
sajtótájékoztatón.
A felajánlás hatására a gazdasági
minisztérium és a MÁV partnernek bizonyult, így -a megállapodás
megkötésétől függően- a mintegy negyvenmillió forintos felújítás akár
már az idén elindulhat.
A Hódmezővásárhely Népkert
vasútállomás 1937 és 1939 között épült, a MÁV egyedi tervei alapján. Az
országban egyedülálló építészeti megoldású indóház –a hódmezővásárhelyi
állomáson kívül csupán a kalocsai büszkélkedhet hasonló elemekkel- a
helyi hagyományokat, a kerámiakészítés kultúráját is megjeleníti egyedi
festett bútoraival, kerámiaoszlopaival.