Lakossági összefogásnak köszönhetően a nyári szünetben már egy teljesen megújult játszótéren hintázhatnak majd a székkutasi gyerekek. A Kossuth Lajos utcai beruházás tavasszal kezdődik, összköltsége mintegy másfél millió forint.
Székkutason a Kossuth Lajos utcában jelenleg is van játszótér, ám az mára elavult, sem esztétikailag, sem biztonsági szempontból nem megfelelő. 2012-ben a település nagy hangsúlyt fektet a füves területek karbantartását, ezért esett a választás elsőként a Kossuth utcán levő játékok cseréjére. A játszótér felújítását a székkutasi lakosok fogják elvégezni.
– Történik majd egy parkrendezés, amely során fákat, bokrokat fogunk ültetni. A területet egy árokrendszer veszi körül, oda kerítést fogunk építeni. Ezután a falu összefogásával, a helyi szakemberek segítségével építjük újjá a játszóteret – mondta Szél István polgármester.
A beruházás nem csupán a játékok cseréjét jelenti, ugyanis a tervek szerint a környezet is megújul.
– Most négy-öt, esetleg hat eszközt szeretnénk a játszótérre. Nagy álmunk, hogy legyen majd egy szertár, valamint zárható mosdóhelyiség. Szalonnasütő helyek, padok is lesznek. A tervek szerint nyár után is minden hónapban kikerül egy-egy új eszköz a megszépült helyre, ahol a közlekedés sem zavarja majd a gyerekeket – tette hozzá a polgármester.
A másfél millió forintos beruházás tavasszal kezdődik és mire véget ér az idei tanév, közel 250 székkutasi kisgyermek veheti birtokba.