Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az utakról és a belvízről is szó esett a susáni fórumon

Az utak állapotának javítása, valamint a csapadékelvezetés megoldása a
legfontosabb feladat idén Susánban. Cseri Tamás települési képviselő erről hétfőn
beszélt lakossági fórumán a Mátyás utcai Olvasókörben.

Elsősorban a téli időjárás okozta problémákról beszélt hétfői
lakossági fórumán Cseri Tamás települési képviselő Susánban. A kemény fagyok
miatt ugyanis az utak állapota sokat romlott.

– A felfagyás után sok helyen kátyúk keletkeztek, és ezek
közül vannak olyan nagyok is, amelyek balesetveszélyesek lehetnek. A javításukra
azonban leghamarabb tavasszal lehet sort keríteni – mondta Cseri Tamás
települési képviselő.

Susán a város egyik legmélyebb pontján fekszik, így a
csapadékelvezetés évek óta problémát okoz. A mostani magas belvíz az itt élők
mindennapjaira is rossz hatással van.

– Inkább a járdákon és az utakon áll meg a víz, az is csak néhány
utcában és azoknak is egy adott területén. De ezeket külön – külön nem lehet
kezelni, csak egyben. Az erre vonatkozó pályázatokat folyamatosan keresi az
önkormányzat – tette hozzá Cseri Tamás.

Megszakítás