Megtörtént a mártélyi Ifjúsági Tábor főépületének műszaki átadása. A korábbi központot szinte újjáépítettek: napkollektorokkal és szélturbinával szerelték fel, de sor került az akadálymentesítésre is. Hét vendégszobát alakítottak ki, amelyek összesen 19 személy elszállásolására alkalmasak.
Az ifjúsági tábor főépületének felújítása a norvég alapból nyert, összesen 144 millió forint összegű pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg. A főépület renoválására 65 millió forintot költöttek.
A munkaterületet tavasz végén adták át, majd nyár végére – csupán az alapokat meghagyva – teljesen átépítették a főépületet.
Téliesítették, amely során komoly gépészettel látták el. A költségtakarékos fenntartás miatt napkollektorokat és szélturbinát szereltek fel, de az akadálymentesítésre is sor került. A két szinten hét összkomfortos szobát alakítottak ki, amelyek így összesen 19 személy elszállásolására alkalmasak.
A Bodnár Bertalan Oktatóközpont már októberben várja az erdei iskolába érkezőket, és mivel várhatóan szép számmal jönnek, a tervek szerint ezt az épületet is használhatják majd a diákok.
– A jövőben azt szeretnénk, ha többféle funkciót is ellátna az épület. A tanév során birtokba vehetnék a fiatalok, máskor pedig azoknak a vendégeknek nyújtana ideális szállás lehetőséget, akik Mártélyt választják szabadidejük eltöltésére – részletezte Hegedűs Zoltán projektmenedzser.
A főépületet faházak veszik körbe, ám ezek felújítása még várat magára. Szeptember végén derül ki, hogy sikerül-e jövő tavasszal erre is sort keríteni. A következő időszak legfontosabb feladata a környezet rendezése lesz. Hamarosan megkezdődik a füvesítés, az üres területen pedig kempinget alakítanának ki.